2008. december 31., szerda

Adjon Isten!

Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!

Minden jó és jóra törekvő embernek szeretettel, K

2008. december 30., kedd

Jóakarat emberei

Már az adventi időszak kezdetén megszólított a Lukács evangéliuma 2:14. Tudtam, hogy 2008 karácsonyán az a feladatom, hogy az evangéliumnak ezt a részét tolmácsoljam az ünneplő gyülekezetnek. Hordoztam hát magamban/al a mennyei sereg dicsőítését:
Klasszikus változatban: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.”
Békés Gellért fordításában: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kedveltjeinek.”
Filológus megközelítésben: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakarat embereinek.”

Klasszikus megközelítésben a mennyei seregek sokasága három részre tagolja a világot. A fenti rész a dicsőítés által Istent illeti meg. A dicsőítés csak Istennek jár ki. Senkinek másnak. Nem emberi. A lentnek van egy egyetemes része, ahol békesség jár a földnek. Ez az egyetemes rész a békesség által tud a fenthez kapcsolódni. A lentnek van egy vízszintesen, embertől-emberig haladó útja, amely a jóakarat útján járható be. Ezzel kapcsolódik az egyetemesbe, általa Isten dicsőítésébe.

A nem hagyományos fordítások mindezt úgy mondják el, hogy hangsúlyozzák a kizáró jelleget: aki nem Isten kedveltje/jóakarat embere, annak a mennyei seregek éneke szerint nem jár ki a békesség, sem az Isten dicsőségében való részvétel.

Ki lehet Isten kedveltje és a jóakarat embere?
1.A jó ember („...a jó ember jóakaratot nyer” - Példabeszédek 12:1)
2.Az isteni jó lélek hordozója („...a te jó lelked vezéreljen a földön.” – Zsoltár 143:10)

Az angyali seregek sokasága miért ezt énekli?
A választ szintén az Úr angyala adja meg: „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek: ma született az Üdvözítő Dávid városában.” (Lukács evangéliuma 2:10) Olvassuk a különböző szentírásfordításokat és úgy egész ki az angyali válasz: Üdvözítő, Megváltó, Megtartó. Az angyali üzenet mellé olvassuk az önvallomásokat, az evangélisták és apostolok örökségét és tovább értelmeződik bennünk az Üdvözítő. Ő lesz a Krisztus, Isten fia, a Bárány, Dávid fia, Emberfia, az Ige, a világ világossága...

Befogadója, megértője, követője nem tud más lenni, csak a jóakarat embere, aki Isten kedve szerint alakítja életét.

Az első zsoltár így kezdődik: „Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint...”. Karácsony ünnepén ezt a zsoltárt parafrazáljuk így: Boldogok a jóakarat emberei, mert övék a békesség és így dicsőítik Istent. „A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy véka alá, hanem, hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.” (Máté evangéliuma 5:15)


Ezzel az elmélkedéssel kezdődött karácsony ünnepe. Az ünnep elteltével szükségszerű a számvetés: Mi volt szép az ünnepben és mi volt az, ami rossz nyomokat hagyott bennem?

Szép volt a rákészülés folyamata. Az, hogy folyamatosan odafigyeltünk a bennünk és körülöttünk levő történésekre, és adventi bejegyzéseink segítségével igyekeztünk ebben másoknak is segíteni.
Csodálatos volt Dorottya angyalváró öröme, karácsony esti angyali újjongása.
Gyönyörű (és finom) volt az ünnepi vacsora. Amolyan nagycsaládos: mi, édesanyám, Jenő bácsiék. A Kata és Dorottya sütötte mézeskalácsokat az „angyal” különböző üzenetekkel díszítette: Isten, öröm, béke, áldás, hit... Az ünnepi asztalon mindenki kapott egy ilyen üzenetet. Széppé tette az ünnepet anyósom rendkívül sok segítsége, munkája.


Széppé tette az ünnepvárást, az ünnepet és az ünnep utánt az állandó karácsonyi éneklés. Dorottya újra és újra kérte sorba a karácsonyi énekeket.
Széppé tette az ünnepet az a mosoly, amellyel egy barátunk felesége ajándékozott meg. Akkor kaptam tőle, amikor felléptem a szószékre. Imádkozni készültünk.
Meghatóvá tette az ünnepet az úrvacsoravétel. Mindig öröm a feleségemmel együtt szolgálni az istentiszteleten.
Áldásos volt a muzsnai gyülekezet nyitottsága, néhány ember sugárzó öröme.
Bensőségessé tette az ünnepet a fiatalokkal való kántálás, amelybe az idén bekapcsolódott a polgármester is.
Széppé tette az ünnepet Tímeának és Albert Attilának a keresztelési szertartása.

Mindig bosszant, így az idén is bosszantott, hogy karácsony ünnepe a szeretet, jóság, család stb. ünnepe; amelyet kisajátít a marketing, az iskola, az óvoda, a gyár és minden más. Az egyháznak már alig hagynak belőle valamit. Amire karácsony ünnepéhez érünk, már rettenetesen fáradtak a gyermekek és a szülők is. A gyermekeknek már csömörük van a szereplésektől, a szülők is már annyi szereplésen részt vettek, hogy nehezen tudnak örvendeni neki. Rossz volt hát az ünnepben a gyermekek elszúrt karácsonyi műsora.
Az ünnep negatívuma, hogy ilyenkor az angyalcsomagra nagyon sokan lesznek unitáriusok és ez rendszerint kellemetlenségeket szül a gyülekezetben és az egyházközségi vezetésben.
Rontotta az ünnep szépségét, hogy a szereplő roma gyermekek jó része mocskosan, taknyosan vett részt az ünnepségen. Ráadásul a szövegét még olvasni is töredékesen tudta. (Tudni kell, hogy alapállásból töredékes az olvasás-tudásuk.)
Unalmassá vált, hogy az idei karácsonyon a nyugdíjasok (TéEsz, állami) legalább ötször kaptak karácsonyi csomagot, azon az elven, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Ez köztük is sok kellemetlenségre adott okot.
A szépség-élmények mellett mindig egy negatív kontraszt, hogy ünnep előtt és közben alig van időnk a családra, gyermekre.
A kántálás is ilyen kontrasztosan volt jelen az ünnepen. A fiatalok alatt, akikről írtam, a 12-15 éves korosztályt kell érteni. A kontraszt az, hogy a nagyobbak röhögik őket és inkább az eltávolodásra kapnak buzdítást. Így például a lányok – mert aznap este bál volt Kányádban – egyszer csak eltűntek (1 kivétel) a kántálós csoportból.

Jóakarat emberei, üdvözöllek:
S.

2008. december 29., hétfő

Ünnepek után

A karácsonyi szolgálatokra készülődve elég sok lélektani elemzést végigolvastam, melynek alapján összeállt a fejemben háromféle embertípus:
1. aki szereti az ünnepet és úgy érzi jól magát, ha a családjával ünnepelhet,
2. aki nem szereti, mert ekkor robbannak a bombák, de a társa/szülei/családja kedvéért végigcsinálja,
3. és aki depressziós az ünneptől.
Azontúl nem foglalkoztam a dologgal, de sikerült mindhárom típusból egyel-kettővel összekerülnöm.

Távol áll tőlem a képmutatás. Mindig arra törekedtem, hogy száműzzem életemből a széptevést, a színjátszást - a példaadást tartom a legnagyobb tanítónak. Éppen ezért karácsonykor se szoktam olyan embereknek jókívánságot küldeni, akit legszívesebben törölnék az ismerőseim közül.

Magamat az első csoportba sorolom. Az idén kivételesen sokat tettem azért, hogy az ünnepet elsősorban a békesség lengje körül. Hála Istennek sikerült - volt egy gyönyörű Ünnepünk! Hogy miért fontos ez? Mert munkánkból adódik, hogy az ünnepeken futunk a legtöbbet (a karácsonyunk így néz ki: első napján délelőtt 10-től istentisztelet és úrvacsoraosztás Muzsnán, fél 12-től Derzsben, gyors ebéd, délután 4-től a gyermekek műsora, este kántálás a fiatalokkal. Másod- és harmadnapján Derzsben és Muzsnán is istentiszteletek) Nyilván idegesek vagyunk és türelmetlenek, tehát robbannak a bombák. Tetőzi ezt az, hogy mindent maximálisan és igényesen akarunk megcsinálni. Persze ez csak töredékesen jön össze...
Az idén nem törtem össze magam azért, hogy a házban minden ragyogjon, hogy a menü sokfogásos legyen és megengedtem magamnak azt is, hogy karácsony nagyhetén a lányommal kirakózzak. És igen, volt egy csodaszép ünnepünk!



Barátaim köréből azonban értek meglepetések: volt aki nem kért a jókívánságból és "büntetésből" elkerülte házunk táját; volt akinek évközben hiába írtam üzenetet, nem válaszolt, most pedig zokon vette, hogy csak karácsonykor jutott eszembe és ezért naplójában leparasztozott és lebunkózott; volt, aki egy közösségi ügyért engem tett felelőssé és azóta nem beszélget velem; volt, aki azt kommentálta, hogy milyen ruhában osztottam az úrvacsorát ahelyett, hogy az evangélium üzenetét hallgatta volna...

De voltak kellemesek is: egy mosoly a templomi padok közül, egy vezetői visszalépés, egy fénykép, gyermekek önfeledt Mennyből az angyal-a, levelek ismerősöktől és munkatársaktól, egy biztató kézszorítás, rokoni látogatás, egy találkozó csupa jó emberekkel, szilveszteri készülődés....

És mégis, mégis volt egy igazán szép Ünnepünk!
Hasonlókat kívánva, K

2008. december 24., szerda

Egy pilinke madár...

Egy pilinke madár
Ablakitokra szállt:
Kelj fel, gazda kelj fel,
Ma Karácsony napja!

Nem azért jöttem én,
Hogy megrettentselek,
Hanem azért jöttem,
Hogy megtiszteljelek.

Szállj le kolbász híból,
Bújj belé tarisnyámba
Egy fél liter pálinka
Dőljön bé húrkámba!

Minden kedves ismerőst, rokont, barátot, meg aki olvasni szokta a blogunkat ezzel a régi homoródalmási köszöntővel üdvözlöm Karácsony első napján. Gyermekkoromban mindig összegyűlt a család 24-én este és együtt vártuk az angyalt. Másnap reggel újra összekerültünk és ezzel az énekkel érkeztek a felnőttek a házigazdához. Gyermekként nagyon szerettem - főleg az utolsó szakaszt - a többit most kezdem értegetni...
A kollegáknak áldott szolgálatokat! És meleg templomokat...
K

2008. december 22., hétfő

Karácsony előtti szeretet-himnusz

"Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszlettervező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő.

Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de Jézus Krisztus nincs a szívemben, akkor nem értettem meg, miről is szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.
A szeretet hagyja a lakás díszítést, és megcsókolja házastársát.
A szeretet barátságos az időszűke ellenére is.
A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.
A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.
A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg éppen azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.
A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik."

Köszönöm barátaimnak, akik ezt a levelet küldték. Úgy tűnik idén egyre többen figyelnek az ünnep lelki oldalára, mert kb. 15-en küldték el a fent idézett karácsony előtti szeretet-himnuszt. Ennek csak örülni tudok! De hadd álljon itt az eredeti szeretet-himnusz is, Pál apostoltól:

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész
Kívánok szép napot, további lázas készülődéssel, K

2008. december 21., vasárnap

Családnak, rokonnak, barátnak

A negyedik gyertyagyújtásra



A képet a tavaly készítettem:)
Nagy szeretettel, K

2008. december 20., szombat

Karácsony felé

Az elmúlt adventi napokra:)

Készül a levél az Angyalkának. A sokadik. Az "igazit" én rajzoltam, ő mondta, hogy mit hova és hogyan, aztán kitettük az ablakba.


A vasárnapi iskolásokkal üveggömböket festettünk.


A múlt héten összeverődött a kollégák csapata. Persze gyermekestől. Remekül szórakoztak, szórakoztunk - az eredmény mindenképp egy szétbombázott papilak... Köszönjük Timi és Charlie!



Készül a mézes.


Morgó kutya kalandjairól lehetne mesélni. Majd egyszer ... talán. Az elmúlt héten elszökött, de hála Istennek és egy pár jóakaratú embernek megkerült. A kislányom legnagyobb örömére. És azóta még büszkébben vigyázza a tyúkudvart!


Az óvodában megérkezett az angyal. Kicsit elszúrtuk az első szereplést, mert elkéstünk...


Kicsit elmélázva, kicsit elfáradva, kicsit várakozva ...


Szép estét, K.

2008. december 18., csütörtök

Betlehembe menjünk el (Ghymes)

Advent 19. napjára

Amikor délután beléptem a házba ismerős akkordok és ritmus fogadott. A Ghymes együttes mással összetéveszthetetlen hangzása. Azt hittem a párom és a kislányom Mária altatóját hallgatják. "Falu végén van egy házikócska / abban van egy rengengő bölcsőcske..." 2005 karácsonyán Sepsiszentgyörgyön, 70 unitárius gyermek énekelte a templomban torkaszakadtából, apait-anyait beleadva. Hihetetlen élmény volt. Azóta, ha csak elkezdem dúdolni, akkor is bizseregni kezd a bőröm. Füleltem. A dallam Ghymes volt, de a szöveget nem ismertem. Ma érkezett hozzánk virtuális ajándékként. Valamilyen új anyag lehet, mert próbáltunk videót összeszedni róla, de sehol nem találtunk. Ma ez a dal vitt egy lépéssel közelebb az ünnephez. Gondoltam legalább a szövegét megosztom. Induljunk. S.

Nosza pajtás keljünk fel
Betlehembe menjünk el
Ott született a Messiás
Kit megjövendölt az Írás
Mellette van Mária Mária
Szénán szalmán Szent Fia
Szénán szalmán Szent Fia

Csuda dolog mit beszélsz
Álom-é ez vagy mesélsz
Hogy a Messiás született
Betlehembe helyeztetett
Egy rongyos istálóba jászolba
Bétakarva pólyába
Bétakarva pólyába

(Hadd kívánjunk egy párat a bőkezű gazdának:
Sonka legyen tenyerén, Isten hordja tenyerén!)

(Hadd kívánjunk egy párat ennek a gazdasszonynak:
Szeme legyen ibolya, szeretgesse az ura!)

Hidd el hogy nem mesélek
Igazságot beszélek
Mert az angyal szava hirdet
Igazságot békességet
Mihelyt mondja glória glória
Nékünk szerencsés óra,
Nékünk szerencsés óra.

2008. december 17., szerda

Ember, akit Isten küldött

Az elmúlt három napra

Néhány nappal ezelőtt homoródalmási lelkészbarátom küldte az alábbi történetet:

Szombathy Viktor, felvidéki magyar író egyik novellájában Istenes András
azt a feladatot kapja, hogy három fenyőt vágjon ki az erdőben karácsony
napjára. A fiatal erdőmérnök szigorúan megtiltotta neki, hogy akár csak
eggyel is többet kivágjon. Az egyik az iskoláé lesz, a második a mérnöké,
a harmadikat meg Istenes András családja kapja. A favágási tilalmat ebben
az évben szigorúan be kell tartani, így rendelkezett az erdészet
igazgatósága. András már értesült róla, hogy az orvos és a jegyző drága
pénzen hozat magának fát a városból, a plébános is intézkedett már, hogy
legalább egy kisebb fenyő jusson valahogy a templomba, de a kis falu többi
családjának bizony idén nem lesz fenyőfája. S ha nincs fenyőfa, akkor
nincs karácsony sem. Nem égnek majd a gyertyák, nem érezni majd a fenyő
friss illatát, s nem száll az ég felé karácsonyi ének sem az otthonokból.
Miután kivágta a három fát az erdőben, Istenes András visszatért a faluba,
beadta a fákat az iskolába és a mérnöknek, a magáéval meg elindult
hazafelé. Az emberek sorban megállították, s panaszkodtak, hogy nekik nem
lesz se fájuk, se karácsonyuk. András megsajnálta őket, s egy-egy ágat
vágott a fejszéjével mindenkinek a magáéból. Mindenki becsülettel meg is
köszönte neki. Mire hazaért, a gyönyörű fenyőből alig maradt valami. Az
egyik kezében a fejszével, a másikban a kis ágacskával állított be a
házukba, s felesége mosolyogva kérdezte meg tőle, hogy hogyan is bírta
azzal az irdatlan nagy fejszével az a kicsiny ágat kivágni? Istenes András
pedig azt válaszolta, hogy "bizony nagy ügyesség kellett hozzá. A fából
csak ennyi maradt, mert ma én voltam a karácsony az emberek számára, engem jelölt ki az Úr."


Azóta, hogy elolvastam a történetet, sorjáznak bennem a kérdések: Az embert mire jelöli ki az Úr? Isten küldöttei az emberek, vagy véletlenszerűen történnek az események? Milyen feladattal küldi el az Úr embereit? Mit bíz rá az emberre, és mi mit tudunk abból végrehajtani? Dolgavégezetlenül visszatérhet-e bárki? stb.

Hiszem, hogy életünk nem predesztinált, de ugyanakkor semmi nem történik benne véletlenszerűen. Oka és célja van tetteinknek.

Ma este bibliaórát tartottam a falu alszegi részében. A fenti történetet meséltem el, majd feltettem nekik is a kérdéseket. Megkértem, hogy mondják el gondolataikat, érzéseiket.

Egy fiatalasszony könnyezve kapcsolódott be a beszélgetésbe. Elmondta, hogy az egyik tavalyi bibliaóránk alkalmával ő írásban fogalmazta meg élete egyik sorsdöntő kérését. Az ott levőkkel együtt imádkoztunk a leírtakért, majd az istentiszteleti imádságba is belefoglaltam, és vele együtt is imádkoztam a beteljesülésért. "Kérjetek és adatik nektek, zörgessetek és megnyittatik.". Ezen az estén hálát akart mondani és köszönetet az Istentől kapott ajándékért. Azt mondta ő az életében tapasztalta azt, hogy akkor az Isten küldött bennünket egy helyre.

Így jelöli ki az Úr gyermekei útját, hogy ember legyen belőlünk, akit Ő küldött.
Áldott útonlevést és emberréválást mindenkinek.
S.

2008. december 15., hétfő

Adni és kapni

A tizenötödik napra (a levelet a tegnap kaptam egy kedves ismerőstől - ezúton is köszönöm)

Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától.
Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.
- A bácsié ez a járgány?
- A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Paul.
A fiúcska elképedt.
- Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha. . .
Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani.
Nyilván ilyen testvért szeretne magának.
Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája.
- De jó volna -kezdte újra a kislegény -, ha én is ilyen báty lehetnék.
A barátom megdöbbenve nézett rá.
- Nincs kedved furikázni egyet ? -szaladt ki a száján.
- Naná, hogy van !
A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt:
- Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?
Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban ismét tévedett.
- Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!
A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával. Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.
- Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.
Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás kezdődött.
Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: "jobb adni, mint kapni"!
K

2008. december 13., szombat

Tanulj!

Tanulj!
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:
Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.
Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,
Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.
Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,
Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.
Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,
Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.
Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,
Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.
Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.
Tanuld el a holdtól, hogy semmitől ne félj.
Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,
Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.
Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,
Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.
Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,
Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.
Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,
Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN.
(Ősi norvég vers)

Szeretettel a 13. és 14. napokra, K

2008. december 12., péntek

A tizenkettedik napra



A derzsi asszonykórus féléves. Kitartó és lelkes munka van e félév mögött. Az este "évzáró" volt, épp ezért természetesként hatott, hogy másról szóljon ez az est, mint a többi.
Egy úton indultunk - az advent és a titkok útján. Kérdések merültek fel, melyekre válaszolni olykor egyszerű volt, máskor könnyes, és volt, hogy ott maradt mélyen, helyet keresve magának. Jöttek még örömeink, bánataink, reményeink, jókívánságaink, őszinte szavaink és a felismerés, hogy érdemes!
És minden bekerült a fánk alá: az élmény, az öröm, a mécsesnek suttogott titok , az imádság s az adventi ének. S mi magunk.
Köszönjük, Melinda!
K

2008. december 10., szerda

Hittel a szívünkben

Advent tizenegyedik napjára


Segédlelkészi éveimet kezdtem Sepsiszentgyörgyön. Születésnapomra a párom egy könyvecskével lepett meg: Tente baba, tente...(népi gyermekmondókák és dalok). Szerelemmel és szeretettel ajánlotta a könyvet, benne bónuszként egy kis Wass Albert írással. Ilyen a papi élet! - jegyezte be a történet végére. Azóta sokszor megerősítette ez a történet, gondoltam az adventi útonlevésben megosztom másokkal is:

"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró, csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél ledönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: nem döntötte össze.
És akárhány szél jött egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott, és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze."


Istentől áldott adventi oszlopépítést mindenkinek.
Szeretettel: S.

2008. december 9., kedd

Papszentelés

Annakidején, amikor elindultam a Székelykeresztúri Unitárius Kollégiumból az unitárius teológiára, akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent papnak lenni. Kevéssel tudtam többet róla, mint bárki más. Bár a kollégiumban közelebbi kapcsolatba kerültünk lelkészekkel,papnövendékekkel; többnyire a hitviláguk volt meghatározó számomra, nem az érdekelt, hogy miből áll a mindennapi munkájuk. A rögzült társadalmi képlet, pedig nagyjából így határolja be papot: jó neki, mert egy héten csak egyszer kell dolgozzon. És sorjáznak tovább az ilyen értékrendű bölcs mondások.
Az ötödik évfolyamot kezdtem el, amikor sok hánykolódás után megértettem, hogy miért is kell pap legyek. Amikor megkezdtem lelkészi szolgálatomat nem akartam semmi mást, mint Isten- és egyház-szeretetet továbbadni. Arra tanítani, azt megéreztetni, belopni a szívekbe. Két imádságos gondolatban tudom ezt a vágyat tömöríteni:
"Taníts engem Utaidra, Uram." (Zsoltár 86:11) és "Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod." (Zsoltár 139:5).
A megvalósítás folyamatát egy népszerű lengyel papköltő versében találtam meg. A szentírási üzenetek lelkisége mellett, ez volt számomra a legmeghatározóbb gyakorlati tanítás:

Jan Twardowski
magyarázat

"Nem azért jöttem, hogy megtérítsem
különben is kirepült már a fejemből minden üres prédikáció
és a csillogás lekopott rólam rég
mint a meglassult tempójú hősről
nem fogok lyukat beszélni a hasába
a véleményét kérdezve Mertonról
nem fogok vita közben ugrálni mint a pulyka
libegő piros tokával
nem szépülök meg mint a gácsér októberben
nem csalok elő mindent megvalló könnyeket
nem fogom kiskanállal tölteni fülébe a szent teológiát

egyszerűen csak leülök maga mellé
és elmondom a titkot
hogy én a pap
az Úrnak gyermekként hiszek"


Szombaton, a fehéregyházi zsinaton felszenteltek.





Ennek már három évvel ezelőtt meg kellett volna történnie, de akkor született a kislányunk, apás szülés volt... Halasztást kértem. Az idén igen diktatórikus körülmények között megtörtént. A püspök egyházunk eddigi főjegyzőjét rendelte ki számomra, hogy felszenteljen. Minden kérés hárítva lett. Hiába kértem, hogy a szentgyörgyi lelkész szenteljen, mert mégiscsak nála kezdtem a papságot, két évig ő volt a mentorom... Az ukáz, az ukáz. Végre lett hajtva. Főjegyző úr, a következő szentírási üzenettel szentelt: "Nem mindenki, aki ezt mondja nekem Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Mt 7:21)
Úgy érzem semmi hozzám szóló nem volt benne, semmi olyan, ami papi munkámnak vezérfonala lenne. Egy szentírási üzenet volt, mert ilyenkor szentírási üzenetet kell olvasni. Ennyi. Ezért gondoltam, hogy nagy vonalakban leírom, hogyan is kezdődött minden. A továbbiakban pedig azt, hogy hogyan folytatódott:

Székelyderzs-Székelymuzsna gyülekezeteibe kerültünk lelkésznek. Végeztük, végezzük a ránk háruló feladatokat olykor sikeresen, máskor töredékesen. A rendkívül bölcs és mély értékrendű papi méltatásokat, amelyekről az elején írtam, ebben a régióban éreztük először a saját bőrünkön. Mert vannak helyzetek, amikor - bármekkora szeretettel vagyunk is gyülekezeti tagjaink felé - összeütközésre kerül sor. Olyankor például, amikor nem engedjük, hogy orrunknál fogva vezessenek; vagy olyankor, amikor következetesen kitartunk egyházunk értékrendje és érdekei mellett... És hát, ahogyan mondani szokták: Alkalom szüli a tolvajt. Vagy a klasszikus viszonyulást: A kutyát és a papot a szájáért tartjuk. Azért is úgy, hogy ha túl sokat ugat, vagy nem jókor ugat, vagy túl hangosan ugat, vagy...; akkor bele lehessen rúgni, meg lehessen kergetni, ordítani lehessen neki, energialevezetésre szolgáljon, beszeszelt állapotban szórakozni lehessen vele. Mi mindent lehet még a kutyával?

A párommal - szinte napra pontosan - egyszerre akadtunk rá arra az apostoli üzenetre, amely a lelkiség mellett vezérfonala lehet lelkészi életünknek, munkánknak:
"Most tehát embereknek akarok kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni nem volnék Krisztus szolgája." (Galátaiaknak írt levél 1:10)

Gyermekként hiszünk Istennek, neki akarunk tetszeni, az ő kedvébe járni.
Nincs más ennél nagyobb parancsolat.
Akinek vonzó ez az út velünk tarthat.
S.

Hórengeteg

Advent kilencedik és tizedik napjára



A tegnap reggel ilyen gyönyörű udvar fogadott. Arra ébredtem, hogy Dorottya fel van állva az ablaktalpára és ugrál örömében, majd hirtelen leugrik és közli, hogy megy ki hóembert építeni. Ez nem vicc - azonnal cselekszik is. Mire magamhoz tértem már az előszobában volt és nem értette kiabálásomat - dehát pizsamában volt és mezítláb... Ráadásul meg van hűlve, így hát külön felvonás volt az, hogy miért nem mehet oviba.
S amint kiléptem az udvarra gyorsan döntöttem: ez lesz a mai nap ajándéka! Készítettem gyorsan pár képet is, de azzal annyi: elvették a villanyt (a nagy mennyiségű vizes hó elszakította a kábeleket). Ma délben lett újra áramunk. Addig sok tekintetben megállt az élet: nem volt meleg víz, nem lehetett vasalni, olvadt a hűtő... a család összebújt egy szobába, előkerült a gitár s tanítgattuk a karácsonyi énekeket a lányomnak. Égtek a gyertyák és arra gondoltam mennyire nem értjük Karácsony üzenetét. Mert nem tapasztaljuk a sok sötétséget, a hosszú és csendes estéket, illetve éjszakákat. Mennyire másként éljük meg a Fény születését - ha megéljük egyáltalán!


Ma mindenki arra panaszkodott, hogy micsoda barbárság, hogy ennyi időre elvették a villanyt, meg hogy "ez volt életem leghosszabb estéje" - én meg hálás voltam az égnek, hogy kaptam egy ilyen estét, mert végre igazán kipihentem magam. Azt sem bánnám, ha minden héten lenne egy ilyen nap: együtt a mély csendben Istent keresni az adventi úton - álomszerű lenne.
Köszönöm Atyám!K

2008. december 7., vasárnap

Adventi forgolódásaink

Advent hetedik és nyolcadik napjára

Egy csendes este


Vasárnapi iskolások


Változóban a hálószobánk


Egy kis finomság a hideg estékre:)


A tegnapi nap ajándéka: az uramat felszentelték a fehéregyházi zsinaton
(Márkó László képe)

Áldott gyertyagyújtást, K

2008. december 5., péntek

Miklós püspök és/vagy Mikulás

Advent hatodik napja

Nagy a sürgés-forgás a kisgyermekes családok portáján, de ezt igazából a tegnap észleltem élesben. Bementünk Udvarhelyre ügyintézni s amíg az uram rendezte az ő dolgait addig én bementem vásárolni az egyik helyi nagy üzletbe. Úgy jártam, mint a Lúdas Matyi című mesefilm főszereplője, Döbrögi, aki felismeri a gyógyítóban Matyit és végső elkeseredésében csak ennyit tud kinyögni magából: Te jóságos szent atyaúristen! Álltam és néztem a sok megbolydult szülőt, akik egymást bökdösve tömték kosarukba az édességek tucatját. Úgy éreztem mintha most csöppentem volna erre a világra. És azt, hogy mennyire távol áll tőlem az ilyenfajta ajándékozás.
És hadd ne beszéljek a régi aranydiókról, a piros almákról vagy az áldásról. Hol itt az áldás? Hol itt a varázs? Az egyszerűség netán? A suttyomban elkészített ajándék öröme? Ó, jaj!
Talán elfelejtettük hogy ki volt Miklós püspök és inkább hiszünk a reklámoknak, amelyek a pénzről szólnak és nem az értékekről? Olyan érzésem van, hogy üvölteni kellene azt, hogy SEGÍTSÉG!

“Miklós 52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartották. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hírdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőbe és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték, csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. A harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló-szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". (www.mikulasbirodalom.hu)

A Magyar Néprajzi Lexikon így ír róla: “ A játék lényege az, hogy Miklós püspök kíséretével együtt betér olyan házakba, ahol gyermekek vannak, és ott vizsgáztatja, imádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal fenyíti őket, illetve sokszor a kíséretében lévő ördöggel fenyítteti.”

A Magyarság Néprajza IV. Kötete alapján: “A Magyar Mikulás azonban nem ijesztő, piros, ördög alakú Krampusz, (…) hanem fehér szakállú, karján kosarat vivő öregember, aki imádkoztatás után aranyos dióval, almával, szentképpel ajándékozza meg a gyermekeket s áldás helyett vesszővel, az élet vesszejével ütögeti meg őket.”

Egyszerű és szeretetteljes estét kívánok, K

2008. december 4., csütörtök

Leltár az évszakokról

Advent ötödik napjára

Egyetemista éveim agyonolvasott kötete került a kezembe az este, a maga emlékeivel. Úgy jöttek, mintha kiszabadították volna egy mély pincéből. Jöttek a csendes téli esték, amikor ágyba bújva szerelmet álmodtam, jöttek a házsongárdi séták, amikor versekkel szerelmet vallottunk, jöttek az imádságos alkalmak, amelyek erőt adtak, jöttek, jöttek a könnyek. A gyertya fényében táncolt az ifjúság s a gondtalanság! A mély csöndben Álommanó után keresgélt a kislányom s én helyre küldtem az emlékeket, megköszönvén az Úrnak a MOST szépségét.

Szilágyi Domokos: "Leltár az évszakokról":
"Sietni, sietni, sietni - harsányak a napok és sietősek és mi feledékenyek vagyunk - oly hamar, oly könnyen, oly szívesen feledjük a megbánnivalót! Vagy épp ezt hívjuk halhatatlanságnak? - hogy lassan-lassan kihullik minden, ami rossz? A megújulás alázatos öröme? - S én mit tehetek? fényt fogalmazok hitelbe. Már azt a keveset, amennyire telik - hiszen mi minden sürget! a szélcsönd, a förgeteg, az erdő, az öntöde, a tél, a nyár, a szerelem, a félsz, a mersz, a lét, a perc - napi három műszaknyi élet, mely úgy munkál, hogy ne tévedhessen soha! Halálig. Aztán újrakezdi."
(Emeletek avagy a láz enciklopédiája - Őszirózsák)

"Mennyi erő
pusztán az is hogy nem feledhetsz
mennyi erő
e gyönyörű új küzdelemhez
mennyi erő
hogy harcrakész vagy mindhalálig
mennyi erő
hogy nincs halál amely megállít
mennyi erő
hogy volt értelme jajnak kínnak
mennyi erő
álmodni hús-vér álmainkat."
(Halál árnyéka)

"És vége nincs és vége nincs a menetnek, tavaszok mehetnek, jönnek nyarak, őszök: de az időben, mintha márványba vésve, megmarad minden mozdulat, cselekedet. És mi lesz - amit ma még a tudomány lehetetlennek tart - , mi lesz, ha mégis, valahogy túlszárnyaljuk a fizikai határsebességet, a fényét tudniillik, és visszafele indulhatunk az időben? És szembe kell néznünk minden elmúltakkal?! Száz év múlva például mai önmagunkkal is?! - De nem is ez a fontos, nem az esetleges fenyegető lehetőség, hanem az élő, az örökéletű
lelkiismeret.
(Koratavasz)

Szeretettel, K

2008. december 3., szerda

Ha találkoznék Istennel...

Advent negyedik napjára

Ha szerda, akkor vallásórák az iskolában. Imádok tanítani, de a rendszereken sokszor mérgelődök. Rengeteg élmény fűz a gyermekekhez: jó is, rossz is; szép is, csúnya is - úgy ahogy annak lenni kell. Házi feladatként fogalmazásokat szoktam kérni, olykor nagyon szép munkák születnek. Mint az alábbiak:

„Nagyon meglepő dolog lenne találkozni Istennel. Ha találkozhatnék Istennel, azért bármit megtennék. Megkérdezném tőle, hogy miért teremtett embert erre a gyalázatos világra. Megkérném, hogy soha ne legyen tél és ősz. Mikor ősz lesz, a természet szégyenét látom benne. Oly szomorú, amikor minden elpusztul. Megkérném, hogy az a sok ember aki őt gyalázza, annak mutassa meg, hogy ő tényleg van a világon. Sok ember szerint nem Isten teremtette a világot. Ne legyen a világon bűn, legyen minden ember tisztességes. Szülessen több gyermek, mert hanem kik lesznek a világ őrzői? Ezt szeretném Istentől. Sok ember találkozna vele és megismerné az igazságot.” (Rab Tímea, VI. osztály)

„Én ha találkoznék Istennel, azt kérném tőle, hogy örökéletet éljek. És az Elekes család is.(...) De még azt is kérném, hogy legyen gyermekem és egy szép lovam, jóhúzó kanca. Még szeretnék kérni Istentől egy szép nagy huski kutyát, be legyen tanítva, hogy szót fogadjon a családnak. És persze a lovam és a kutyám se haljon meg. Ezért Istennek sosem káromkodok, nem mondok csúnyát. Ha valaki Istent akarja szeretni az szeresse, de ne csak az, aki akarja szeretni, hanem mindenki szeresse Istent.” (Elekes Cristoffer, VI. osztály)

„Én, ha találkoznék Istennel elájulnék, ha megtudnám, hogy ő Isten. Nem tudnám mit mondjak, ezért sokat nem beszélnék vele, de ha teljesítené a kívánságaimat, akkor nagyon sokat kívánnék. Például: hogy ne legyen háború; fejlettebb járművek és számítógépek, hogy mindenki egyformán legyen gazdag, hogy a pénzért ne öljenek.” (Dénes Botond, VI. osztály)

„Vannak olyan emberek, akik szerint Isten egy állat, mások szerint olyan, mint az ember. De senki sem tudja, hogy Isten ki, vagy mi. Majd mindenki megtudja, amikor eljön az ideje. De az a lényeg, hogy Isten segít a bajban, a betegségben és mindenben, amikor szépen kérjük. (...) Én egyszer találkoztam Istennel. Neki van egy óriási bánata. Az, hogy ő szeretettel megteremtette a világot és bele az embert és mi mit adtunk cserébe? Ő azt gondolta, hogy ha megteremti az embert, a világ szép és jó lesz. De mi csak káromolni tudjuk őt. Gondoljunk csak bele, hogy van egészségünk, boldogan élünk és mindenünk van, amire szükségünk van. Ki adta? Isten. És mi csak káromoljuk őt. Nem szép dolog tőlünk. Meg sem kellett volna teremtsen minket. (...) Előbb meg kellene gondoljuk, hogy mit mondunk és azután mondanánk.” (Márton Emőke, VI. osztály)

“Mert az Istennek igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szemei előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:12-13)
Szeretettel, K

2008. december 1., hétfő

Isten országa - advent harmadik napjára

József Attila: Tanítások (részlet)

Isten országát hirdetem néktek,
Aki eljön hozzánk: a földre,
Aki nagyobb ünnep nálunk,
Mert mindnyájunk ünnepe.

Készüljünk rája illendőképpen:
Igazi lelketek, melyet elzártatok,
Hogy be ne szennyeződjék a robotban,
Vegyétek elő immáron s öltsétek magatokra.
Foltozzák be a nem-törődömséget
És kössék maguk elé az asszonyok
Legtisztább anyaságukat,
Illatosítsák meg homlokukat
És szakállukat a férfiak
Ősi testvériségükkel, jószándékaikkal,
A gyerekek kezében virágok legyenek
És gondatlanságot adjatok nékik.
Bölcs szivekkel örvendezzetek
És siessetek, siessetek,

Mert alighogy méltón fölkészültünk,
Akit elűztek a hadnagyok,
Nyugodtan biztosan észrevétlenül
Isten országa hazatalál.

"Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." (Márk:10,15)

Imádságos várakozást, K.

Advent második napjára

A kitiltott Isten válasza

Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne érdekes választ adott:
Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? O Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.
Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.
"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályban?
Tisztelettel, egy Érintett Tanuló"
És a válasz?
"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából.
Tisztelettel: Isten."
Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.
Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!
Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.
Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.
Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?
K

2008. november 30., vasárnap

Advent első napjára

Nagyon vártam az idei adventet. Már több mint egy hete kavarog bennem a várakozás mindenféle magasságban, mélységben és színben. A legáttörőbb érzésem az, hogy valami nagyon szépet szeretnék!
Íme egy szelet szépség a mai napra, amikor kigyúl az első gyertya:

Álom és a bölcs

Az Ember elment a Bölcshöz:
- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT! Rohantunk az ékszerészhez, de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha... Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy sziporkázik:
- Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal - lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd legyőzve utálkozását, egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és aztán így végig. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, szikrázott, tündökölt ezerféle színben a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?

- A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.

Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát...
Mától kezdve soha nem beszélhetsz "szürke hétköznapokról", hiszen láttad, mi rejlik bennük!
Szép adventet, Kata

2008. november 24., hétfő

Születésnap - képekben


Már egy hete az a téma, hogy mikor lesz már hó? Szombat reggel, ébredéskor hatalmas pelyhekben hullt a hó, minden csupa fehér volt. Dorottya hamar megállapította, hogy ez a Jóistenke ajándéka, biztos. Nem volt kérdés, hogy kimegy-e az udvarra vagy nem! Nanyó bírta egy darabig a hócsatát, de feladta. Dorottyát nem lehetett becsalogatni semmivel. Csurom vizesen mászkált az udvaron és Morgó kutyájával visított az ég felé, hogy soha ne álljon el a "hózás"...

Aztán kidőlt. Aludt egy jó nagyot, majd pihenten élvezte az ajándékok varázsát. Volt virág (ezt nem lehet kihagyni, mert bárhová megyünk mindig azt kéri, hogy virágot hozzunk...), torta, sapka-sál, megint torta, csoki, hintaló, mese CD s hadd ne soroljam. El lett kényeztetve, majd nyögjük egy darabig. Íme egy pár kép - bár a legszebb pillanatok úgysem örökíthetők meg! Isten éltessen kislányom! Anyus

Kóstoló
Mama és Nanyó

Hintaló - az est fénypontja

Amikor így szeret megszűnik minden

Amikor már mindent kipróbált

Na és egy kis puffogás a sarokban...

2008. november 21., péntek

Göncöl szekere

Napszentület után, amikor a Teremtő az égnek boltozatára helyezi a kisebbik világító testeket, hogy Öregisten égboltabroszának fényes formái "a szegény legénynek utat mutassanak", amikor csűrünk fölé érkezik az égabrosz Göncöl-szekere, úgy hogy a rúd végén kuporgó ostoros megnyergeli a kupás-cserepeket, akkor tudjuk: őszutóba hajlik az esztendő.
Egy este, kúrálás után, amikor kiléptünk a pajtából Dorottya ujjongva nézett fel az égre: Apa, édesapa, né mennyi csillag! A göncölszekér tengelye akkor már egészen a csűr tetejét súrolta. Révülten néztük a Teremtő égabroszát. Kiválasztottuk a legközelebbit, a göncölszekeret.
Mesélni kezdtem neki Göncöl táltosról, aki szekerén az Úristen gyógyító füveivel, bajt szüntető írjaival járta a teremtett világot, úgy segített a rászorulókon. Egyszer egy napon eltörött Göncöl táltos szekerének a rúdja. Jó emberek,kérlek segítsetek! - kérte Göncöl a segítséget, azoktól, akiknek korábban ő juttatott az Úristen gyógyírjából, de rajta senki nem segített.
Dorottya áhítattal hallgatta a Teremtő emberének történetét. Először halkan és bátortalanul ismételgette, később lelkéből kiáltotta: Jó emberek, segítsetek!
De Göncöl táltosnak senki nem segített. Jó Úristen csak nézte, nézte az ő mennyei országából, hogy jó emberének, aki az ő gyógyító írjait viszi háztól-házig nem akad egyetlen segítője sem. Arra gondolt, örök példaként adja minden embernek Göncöl történetét. Felemelte őt törött szekerével, és csillagként égboltozatának abroszára helyezte, hogy tanulsága mindig, minden ember számára szem előtt legyen.
Bekerültünk a tűz mellé, Dorottya lekuporodott, tenyerébe eresztette állát, s amíg én a tüzet raktam kérte: Édesapa, légyszíves mondjuk el Göncölt! Másnap hajnalban, fejés után, tűzrakás közben, Göncöl táltos történetével indult a nap. Este megnéztük, ott van-e a csűr felett a szekere? És egy délután, amikor Fülöp lovunkkal az eperfáktól ereszkedtünk le a falu irányába, Dorottya meglátta a javításra előkészített halottas szekeret. Örömmel kiáltotta, mint aki a megfoghatatlant mégis kézbe vette: Apa, apa, né hol van Göncöl szekere!
S.

2008. november 19., szerda

Csend

A napokban elmaradtak a bejegyzéseink. Az igazság az, hogy kisebb dolgunk is nagyobb volt annál, hogy blogolni legyen kedvünk. Hétfőn délután favágáshoz fogtunk, hogy a kertből, udvarról eltakarítsuk a felgyűlt hulladék-faanyagot. Én a láncfűrésszel dolgoztam, a párom és anyósom adogatták a deszkadarabokat. Dorottya a szekérről énekelgetett, hogy jobb kedvünk legyen.
Pillanatok alatt történt, Kata utánanyúlt egy darab fának és rátenyerelt a láncfűrész lapjára. Másodpercek alatt minden átvillant az agyamon: hogy levágtam a kezét, elvágtam az ütőeret... Anyósom mozdulni sem tudott az ijedségtől, Dorottya pedig hatalmas zokogásba kezdett. Mint később kiderült, azt hitte, hogy ő a hibás és miatta történt a baj. Máig eltartott, hogy elhitessük vele nem ő a hibás.
Ahhoz képest, hogy mekkora baj lehetett volna, elég olcsón megúsztuk. A tenyere közepébe hasított bele a lánc és a hüvelyk úján a körmöt vágta kettőbe, de nem roncsolt szét semmit. Belegondolni sem merek abba, hogy mi minden történhetett volna. Mindannyian hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy a nagyobb bajtól megvédett.
Bár egy darabig a jobb kezét nem tudja majd használni, Kata sebei szépen gyógyulnak. Első perctől szakszerű ápolásban van része. Köszönettel tartozunk érte Ballok Erzsébet asszisztensnőnek.
Adjon Isten jó éjszakát és balesetmentes napokat mindenkinek.
S.

2008. november 15., szombat

Drakula és a székelyderzsi szalonna

Nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál volt november 6-8-án Temesváron. A több mint 150 jelentkező filmből 40-et választottak ki bemutatásra. Köztük volt Fazakas Szabolcs filmje a Székelyderzs éléskamrája, amely az idén Marosvásárhelyen a Simfesten a Legjobb dokumentumfilm díjat nyerte el.
A documfest információs lapjában román és angol nyelven jelent meg róla cikk, ezzel a végszóval:

"Un documentar ce dezvăluie o altă faţă a Transilvaniei, pusă prea mult în umbra lui Dracula, băutor de sânge, dar nu şi consumator de slăninuţă. Sau cine ştie..." (Anda Deliu)
"A documentary that reveals another side of Tarnsylvania, known through Dracula, the blood sucker, but not for bacon-fat consumering. Or, who knows..." (Anda Deliu)

Részlet a filmből:


Fogadjátok szeretettel: S

2008. november 12., szerda

Olvasnivaló

Ma nekifogtam rendet rakni az irodában. (Nem hiába! Óriási a rendetlenség bennem - ilyen időkben...) Ráakadtam az alább olvasható történetre. Nagyon szeretem. Régi kedvencem, szívesen megosztom veletek. Szeressétek ti is! Kata

Fekete István: A szél és az erdő
– részletek

(„Nem lehet, nem szabad már tovább fájni, tovább pusztulni. Valami olyat kell mondani, írni, ami az élet és a nap felé tör.” Sinka István)


A völgyben patak futott, a hegyoldalon titkosan suhogott az erdő, és a csúcsokon fenyves zsongott, akár fújt a szél, akár nem. A patak vizében apró halak villogtak, partján tavasszal békák hangversenyeztek, és tükrében benne voltak nappal a felhők és éjjel a csillagok. Ahol a völgy kitárult, kis fal lapult a hegyoldalhoz; házai szinte nevettek nyáron, és kéményei békésen pipáltak, ha eljött a tél, és a hó alatt nyárról álmodtak a füvek, fák és virágok. De nyáron és télen, ősszel és tavasszal béke lengett a tájon, ahol a fák alatt akkora gombák nőttek, mint a kofák esernyője, s a virágok illata úgy folyt le a falu felé, mint a pásztortüzek füstje alkonyattal.
Jöttek az évek, mentek az évek; nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő; mókusok játszottak fenyőtobozokkal, és a fülemüle úgy énekelt nyári éjszakákon, hogy a róka elfelejtett vadászni, és szégyenszemre éhesen kellett hazamennie...
Jöttek az évek, teltek az évek. A felhőkből eső lett, az esőkből patak és a patakok újra felhők lettek, mert a patak tisztelte a napot és párával áldozott neki. És a felhők elindultak keletre, nyugatra, északra, délre. Gomolyogtak, torlódtak, belsejükben villámok dörögtek és siettek oda, ahol kiszáradt a föld, és lekonyult fejjel esőért imádkoztak a virágok, és esőért sírt a rét. Ilyenkor zúgott a szél, és hosszú ostorával úgy verte a felhőket, mint részeg kocsis a lovakat.
– Előre! Előre! - sziszegte. Otromba népség! Hej, milyen buta népség! Ne egymás hegyén-hátán; mozogjon az eleje, hej lusta csürhe... ne állj az útba te erdő!
Az erdő halkan nevetett.
– Ne siessetek; miért bántod a felhőket, te szél, hiszen úgyis mennek szegények...
A felhők, mintha csak arra vártak volna, hogy valaki sajnálja őket, azonnal elsírták magukat.
– Ne sírjatok, ne sírjatok, a kutya teremtésit ennek a vénasszonybandának – üvöltött a szél -, ne itt sírjatok, máshol potyogtassátok a könnyeiteket. Itt nincs rá szükség.
– Ott sírnak, ahol akarnak – zúgott az erdő –, ott sírnak, ahol akarnak, szegény, árva felhőcskék...
A felhők erre már zokogni kezdtek, és záporozva hullatták könnyeiket az erdőre. A sírástól aztán megkönnyebbültek, felemelkedtek, szétoszlottak, s a szél szinte őrjöngött az erdő felett.
– Ezt megkeserülöd, erdő! Fellázítottad őket, és most üres kézzel mehetek oda, ahol szükség lett volna rájuk. Ahol kiég minden, ahol szomjas a föld, üres a patak, és az aszály jár tüzes kaszájával... vigyázz magadra erdő!
– Majd vigyázunk –mondták a komor tölgyek –, és most már eredj a dolgodra!
A szél azonban nem ment. Tépni, szaggatni kezdte az erdőt. Ágakat tört le, felkavarta az avart, fészkeket sodort a földre és tébolyult haraggal kavargott a fák között. Az öreg tölgyek csak mosolyogtak, de mosolygott a fenyves, a bükkös is, sőt még a gyertyánok is mosolyogtak.
– Ne erőlködj szelecske, vagy hozzál segítséget...
– Hát majd hozok –lihegte a szél – majd hozok, de azt megsiratjátok! És elrepült a falu felé.
Ekkor már este kezdett lenni. A házakból kivillant a vacsoratüzek meleg ragyogása, a kertekben álmosan sóhajtottak a fák, a kasokban öreg meséket zsongtak a méhek, s az emberek szemére úgy szállt az álom, mint a fáradt madár. De nem sokáig tudtak aludni, mert megzörrent az ablak, megpattant az ajtó, s odakint különös mély hangon beszélni kezdett az szél:
– Mennyi fa, mennyi fa, mennyi pénz... Az erdő csak van, de semmi haszna. Ott a tölgy, ott a bükk, ott a fenyő. Csak le kell vágni. Mennyi pénz...
Az emberek megfordultak az ágyban és aludni akartak. A szél azonban lágyan dorombolt tovább, hízelkedve, mint a macska.
– Az asszonynak selyemkendő, a gyereknek meleg csizma... bizony, meleg csizma... Lovacskáknak új szerszám, házacskának új tető... (...)
Ezen az éjszakán alig aludt a falu. Az emberek felültek az ágyban és számoltak. Aztán kimentek a pajtába és élesíteni kezdték a fejszéket, az asszonyok pedig tüzet raktak, hogy kora hajnalban kész legyen a reggeli. Szikrázott a köszörűkő a pajtában, sziszegve élesedett a fejsze, és pattogott a tűz a konyhában. A kémények füstölni kezdtek, s a lenge kék füst kiszállt az erdőre, mint a haldokló ágak utolsó üzenete. A fák megborzongtak. Néma volt a füst, mégis mondott valamit, átlátszó, mégis valami rémséget lehetett benne látni. A földön kúszott először és megölelte a csalitokat, aztán felszállt a vén tölgyek koronájába, s ott lengett sokáig, mint a gyászfátyol. (...)
Ekkor kelt fel a nap, s első sugarai ijedten csillantak meg a fényes fejszéken.
– Eljött ez a reggel is – susogták a tölgyek –, búcsúzzunk!
– Búcsúzzunk – fuvolázta sírva a sárgarigó, énekelt a csíz, búgott a galamb, vijjogott az ölyv, kurrogott a gerle, károgott a varjú –, búcsúzzunk!
És a napban fürdő erdőn még egyszer végigszállt a dal; megsimogatta a fákat, megáldotta a fészkeket, és sírva zengett végig a tájon, mint a temetési ének. Aztán elhallgatott hirtelen, mert lecsapott az első fejsze, és mint maga a romboló ostoba parancs azt kiáltotta: – Csend!
Csend lett. A madarak elszálltak, a gombák elfonnyadtak, a virágok elhervadtak, csak a fejsze beszélt buta kegyetlenséggel, és fák szakadtak el a földtől, nagyot kiáltva utolsó fájdalmukban. Fogyott az erdő, egyre fogyott, de a faluban csillogott a sok selyemkendő, nyikorogtak az új csizmák, nevettek az új cseréptetők, és az emberek azt mondták: ez okos dolog volt. Éjszakánként pedig sziszegve járt a szél az összeroncsolt erdő felett.
– Azt mondtad erdő, hogy hozzak segítséget, hát hoztam... Nem válaszolsz? Nincs hangod, erdő?
– Neked se lesz nemsokára – sóhajtott egy vén tölgy, melyet csak azért hagytak meg az emberek, mert nehéz lett volna kivágni –, néma leszel, mint az átok, de legyél is!
A szél gonoszul sziszegett, de zúgni nem tudott már, suhogni sem tudott már, és orgonáló szép hangját mintha elvesztette volna. De ezzel most nem törődött. Dagadt mellében a bosszú édessége omlott szét, és másra nem gondolt. Leszállt a völgybe, hogy eldicsekedjék a pataknak, de a patak helyén csak egy kis ér folydogált, és pityeregve verte magát a kövek között.
– Hova lettél, drága erdőm? Hova lettél, édes erdőm?
– Mit nyavalyogsz itt? – akart kiáltani a szél, de csak rekedt huhogás lett belőle. – A forrás ugyan kiapadt, de hozok neked esőt, amennyit csak akarsz.
– Ó, ostoba szél, gonosz szél! Ó, gyalázatos szél, buta szél, mit csináltál?! A halacskák elpusztultak, a békák elvándoroltak, a vízililiom elhervadt. A pásztor nem tudott belőlem itatni, a vándor nem tudott felfrissülni, a fűzek elszáradnak, és meghalok én magam is.
– Holnap tele leszel! – ígérte suttogva a szél, mert már nem volt hangja semmi. Eddig az erdő zúgott helyette, és a vén tölgyek ordították el haragját, de nem volt már erdő, nem volt semmi, ami kiáltott volna helyette. De másnapra mégis meghozta a felhőket. Nehéz, haragos, fekete felhők voltak. Dörgő égi hullámok, melyeket nehezen hajtott a szél.
– Megálljatok! – parancsolta, amikor a patak fölé értek. – Megálljatok!
– Minek? – ágaskodott fel egy fekete szörny. – Minek? Nincs erdő, kopár ez a hegyoldal, nem érdemes.
–Parancsolom! – akarta ordítani a szél, de nem volt már hangja, és a felhők elgomolyogtak más vidékre.
Így azután a patak kiszáradt, a völgy selymes rétje nem termett, csak sást, és az emberek kútból öntözték kis kertjüket, hogy legalább ott teremjen valami. De a kutakból is kiapadt a víz; az asszonyok fején megfakult a selyemkendő és a kiscsizmák sem kopogtak olyan hetykén, mint azelőtt. A piros hátú zsindelytetőket belepte a moha, a jószág éhesen bőgött az istállóban, és az emberek szomorúan azt mondták: mi lesz velünk? A felhők magasan szálltak, a kopár hegyoldal melege szinte ellökte őket, és némán, erőtlenül, szomorúam ballagott utánuk a szél.
– Hol a hangod, szél? – ingott fel a megmaradt pár vén fa. – Hol az erőd, szél?
De a szél nem válaszolt, mert már nem volt semmi hangja. És akkor éjjel – nem látta senki, csak a csillagok – visszalopódzott a szél, és halkan megzendült az öreg fák koronájában.
– Béküljünk ki – suttogta –, béküljünk ki, erdő!
– Nem vagyunk már erdő – zsongtak a fák –, csak emlék vagyunk.
– Jóváteszek mindent – suttogta a szél.
– Tedd jóvá!
– Akkor a régi lesz minden?
– Akkor a régi lesz minden.
Elsuhant a szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat. – Talán lesz valami – suttogták.
A szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.
– Nincs erdő – búgott a kéményben –, nincs eső...
Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, tovább akartak aludni.
– Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő és nincs pénz se.
Erre már az emberek újra kinyitották a szemüket. – Bizony nincs – gondolták. – De miért nincs? A szél jajgatva dúdolt a kéményben:
– Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák: mert nincs erdő, mert nincs erdő.
Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év ... igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs erdő, s most már nem mondták, hogy okos dolog volt az erdőt kivágni; csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a szél, de a szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalakra, és megült a vén hagyásfák koronájában.
– Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...
És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el első sugarai, egy locsogó szarka csicseregve vitte meg a hírt az erdei népnek.
– Cserr! – kiáltotta. – Halljátok? Ültetik az erdőt.
A bagoly álmosan hunyorgott az idegen erdő odvában.
– Beszélj értelmesen! Ki ülteti és hol?
– Az ember, az ember; amit kivágott.
– Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz minden ostobaságot.
Amikor leszállt az est, a bagoly elimbolyodott a vén tölgyhöz.
– Igaz?
– Igaz. Most várom a szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.
– Itt vagyok, itt vagyok – zendült meg a szél, – Nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni... ma, felhőcskék... – szólt bátran – csak szép lassan...
A régi avar halkan kopogni kezdett, mert eleredt az eső; a szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak. Csak a bagoly ült mogorván az öreg tölgy hóna alatt.
–Elázom, elázom, és megint náthás leszek.
–Vén bagoly, vén bagoly – suttogta a tölgy – hát elfeledted már a régi odvad?
A bagoly szégyenkezve bújt régi kuckójába, – öreg vagyok már és feledékeny, de most már minden jó lesz ... Érzem, hogy minden jó lesz.
De erre már nem válaszolt senki. A felhők alacsonyan jártak. A sötétben a juhar szárnyas kis magja kerengett, a holt gyökerek felébredtek és megfogódzkodtak újra a földben. A fák némán álltak, és koronájukban békén aludt a szél. Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a sárgarigó aranyfuvolájával, visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek téli estéken, amikor mindent betakart a hó, és békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgyis adott, amit adhatott.
Jöttek az évek, mentek az évek.
A patakban halak villogtak, tavasszal a békák hangversenyeztek, és nyáron álmodozva bólongatott partján a sárga vízililiom. Ha kellett, a szél meghozta az esőt – amit megtartott az erdő –, és ha kellett megszárította a madarak tollát, őzek hátát, rókák szőrét. A mókusok újra fenyőtobozokkal játszottak, s ha a vén róka arra vadászott, az orrára ejtették.
Az öreg anyaróka éppen a baglyokhoz akart menni tanácsért, mert szülés előtt volt, amikor orrára esett a fenyőtoboz. Nagy hasát már a földön húzta, és bánatosan nézett fel a fára.
– Nem szégyellitek magatokat? Tekintettel lehetnétek állapotomra... – és fejcsóválva tovább ballagott. Fiaira gondolt, akik lesznek, és talán nem is hallotta, hogy körülötte ezer hangon felnevet az erdő. Az élet és a szépség, az erdő és a jóság nevetett körülötte, szállt a dal, orgonált a megbékélt szél, a harangvirágok megkondultak, mintha az egész világot hívták volna az erdei csend és béke ünnepére.

2008. november 11., kedd

Tőkés László: csak hiteles emberekre adjátok szavazatotokat!

Tisztelt Lelkésztársaim! Kedves Testvéreim!
Szeretett Gyülekezetek!

A mindenen eluralkodó anyagiasság és a hatalmi bírvágy világában, másfelől népünk elszegényedésének és erdélyi magyarságunk meggyengülésének szorongatott állapotában – olcsó és hazug propagandával, üres kampányfogásokkal, szemfényvesztő mellébeszéléssel és ígérgetésekkel ne hagyjátok magatokat félrevezettetni!

Saját adólejeitekből visszatérített kegyelempénzen ne hagyjátok magatokat megvásároltatni.

Jóhiszeműségetek és nemzeti érzéseitek alapján se hagyjátok magatokat becsapattatni!

Egyházunk és gyülekezeteink ne vállaljanak részt hiteltelen jelöltek, politikai akarnokok és szélkakasok népszerűsítésében!

Nemzeti érdekérvényesítésünk erősítése céljából viszont föltétlenül részesítsük előnyben a közösségünkhöz tartozó, a keresztény értékeket hittel valló – többségükben RMDSZ-színekben induló vagy független – jelölteket.

Az egyéni szavazókerületeken alapuló választási rendszer kiválóan alkalmas arra, hogy valóban: válasszatok. Csak hiteles emberekre adjátok szavazatotokat – azokra, akik valóban a mi közös értékeinket és érdekeinket, nemzetünket, egyházainkat, városainkat, falvainkat, vidékeinket és közösségeinket felelősen és híven képviselik.

„Temetők helyett életet…" (Nagy László) – ez legyen az erdélyi magyarság jövőbe mutató választási programja és jelszava! Ennek érdekében vállaljon az Egyház a társadalomban hivatásának megfelelő jószolgálatot!

Nagyvárad, 2008. november 10.

Tőkés László
püspök
EP-képviselő

Utóirat: Egyházkerületi körlevelünket szeretettel ajánlom valamennyi polgártársam és testvéregyházaink híveinek a szíves figyelmébe.

2008. november 5., szerda

"Jézus nem volt Isten és Mária sem volt szűz" – egy pap botránykönyve szerint!

Peter Dresser atya "Jézus nem volt Isten" című könyve sokakat felháborított, míg másokat megdöbbentett. Az atya véleménye szerint a "Jézus Isten volt" hit téves. Véleménye szerint azon keresztények, akik ezt hiszik, teljes sötétségben élnek, hiszen egy ember sosem volt, és nem is lehet Isten és mivel Jézus hozzánk hasonlóan ember volt, így semmiképp nem lehetett Isten.
Továbbá, Dresser atya könyve szerint Jézus atyja nem a szent lélek, hanem József volt, és anyja, Mária sem volt szűz, hiszen valójában 6 gyermekes anya volt és ezen tévedések mellett a feltámadást sem kellene szó szerint érteni. Dresser atya véleménye szerint ezeket a tanokat a 325-os Nicaea zsinat találta ki, és azóta idejüket múltakká váltak.
Az ausztrál katolikus vezetőség mélységesen megdöbbent az atya írásán.
Forrás: news.com.au/www.5perc.hu

Ehhez a hírhez csak annyit, hogy ébredezik a világ! Avagy felfedezik a spanyol viaszt???


Czire Szabolcs írása, az "Unitárius ösvény" nem lett világhír. Íme egy részlet, hogy miről is beszélnek az unitáriusok:

• Néha hallani, hogy az unitáriusok nem keresztények... (?)
- A vád egyfelől rosszindulatból táplálkozik, másfelől tudatlanságból. De az unitáriusok különböznek a legtöbb magukat kereszténynek nevezőtől abban, hogy a Jézus tanítása szellemének való engedelmességet sokkal fontosabbnak tartják, mint egy később megállapított, egyedül üdvözítőnek kikiáltott hitet az ő természetéről vagy egy bizonyos egyház tantételéről. Ne feledjük el, hogy az utóbbiak alapján Jézus is eretneknek bizonyulna! Véglegesen tisztázni kellene, hogy a 4. századtól fokozatosan kialakuló egyházi dogmák elfogadóit, vagy Jézus követőit jelöli-e a keresztény megnevezés. Mi Istenhez Jézus példájának saját életünkbeni megvalósításával törekszünk eljutni, azaz Jézus követői vagyunk. Amenynyiben a keresztény Jézus-követőt jelent, az unitáriusok keresztények.
Az unitarizmus kereszténységen belüli helyzete igen emlékeztet a buddhizmuson belül kialakult helyzetre, ahol a vallásalapító eredeti eszméit és tanait következetesen csak egy parányi kisebbség őrizte meg. Mindkét esetben a többség az alapítóból istent csinált, és ezáltal a transzcendentális, dogmatizáló spekuláció véget nem érő útjára lépett.
Az unitárius kereszténység önmegjelölés e másságot (nem a páli, hanem a jézusi eredetet) hivatott kifejezni.
• Pontosabban mit?
- Hadd meséljek el egy történetet, amely talán a legérthetőbben fejezi ki a lényeget. Jellemző módon, egy olyan jezsuita írja le könyvében, aki Indiában született s többnyire ott is tevékenykedett, így nemcsak a belül élők elfogultságával, hanem a külsők objektívebb látásával is szemlélni tudta a kereszténységet.
A történet így hangzik:
"Sok évi munka után a feltaláló felfedezte a tűzgyújtás titkát. Szerszámait elvitte a hóval borított északi területekre, s megtanított egy ottani törzset a tűzgyújtásra és annak előnyeire. Azok aztán annyira megörültek ennek az újdonságnak, hogy még csak eszükbe sem jutott, hogy köszönetet mondjanak a feltalálónak, aki egy nap szép csendesen továbbállt. Azok közül a nagy jellemek közül való volt, aki nem vágyott tiszteletre vagy hírnévre; elég volt neki az az öröm, hogy tudta, valaki hasznát vette találmányának.
A következő törzs lakói, akikhez ment, éppoly lelkesedéssel tanultak, mint az előzőé. De a helyi papok, féltékenységükben az idegen népszerűségére, megölették őt. Hogy a bűnténynek még a gyanúját is eloszlassák, a Nagy Felfedezőnek a képét a templom főoltárára helyezték, valamint külön liturgiát terveztek nevének tiszteletére és emlékének életben tartására. A lehető legnagyobb gonddal ügyeltek arra, hogy a szertartás legkisebb része se változzon, vagy maradjon el. A tűzgyújtó szerszámokat ereklyeként egy ékszeres ládikába helyezték, és azt tartották, hogy gyógyulást hoznak annak, aki hittel teszi rájuk kezét.
A főpap maga vállalta, hogy összeszedje és megírja a Felfedező életét. Ez aztán szent könyvvé vált, amiben a Felfedező szerető kedvességét követendő példaként ajánlották, csodálatos tetteit dicsőítették, emberfeletti természetét pedig hittétellé emelték. A papok gondoskodtak arról, hogy a Könyvet a jövő nemzedékei is megismerjék, miközben tekintéllyel magyarázták szavait, szentséges életének és halálának jelentőségét. És könyörtelenül halállal büntették, vagy kiközösítették azokat, akik eltértek tanításuktól. S minthogy ezzel a vallásos tevékenységgel voltak elfoglalva, a nép közben teljesen elfelejtette a tűzgyújtás módját." (Anthony de Mello: Szárnyalás)
Az unitárius kereszténység azt szorgalmazza, hogy mindannyian, egyénileg fedezzük fel a tűzgyújtás titkát, legyünk felfedezői mindannak, amit Isten belénk elhelyezett (végső soron Isten felfedezői), vallásosságunk semmiképpen ne merüljön ki a/egy Felfedező imádásában.
Szép napot,
K.

2008. november 2., vasárnap

Halottak napi gondolatok

Halottak napján könnyfakasztó dolgokról, vagy legalább temetők hangulatfestéséről ildomos írni. Amit most itt virtuális formába feltárok, bár nem könnyfakasztóan, de kapcsolódik a temetőhöz. (Vagy lehet, hogy mégis könnyfakasztóan?)

Dénes Jenő egyházközségi gondnok hosszas unszolására és az ő vezetésével, már egy hónapja folynak a temetőtakarítási munkálatok. A szociális munkások néhol lelkesen, máshol ímmel-ámmal, megint máshol civódva végzik a rájuk hárult feladatot. Munkájuk nyomán megvilágosodott a temető területe, eltűntek akácerdők és bozótosok, felszámolódtak szemétkupacok.

A Hidegkúti temető községi tulajdonban van. Mégis miért folyt bele az egyház a takarítási folyamatba? Mert ma már jórészt csak ez a temetőkert van használatban, mert egyházközségi tagjaink hozzátartozói is ott nyugszanak, és mert a Hidegkúti temetőben van az egyházközség elhalt lelkészeinek sírcsoportja.

A takarítási munkálatok során kerültek elő azok a papi sírok, amelyeket én – bár 4 éve vagyok papja a gyülekezetnek – a megközelíthetetlenség miatt még nem is láttam.Az őszi verőfényes temetőben, simogattam az időette sírköveket, próbáltam összerakni a széttört darabjaikat, kisilabizálni mohásodott írásaikat és közben hallgattam gondolataimat: Hány évet szolgáltak itt ezért a gyülekezetért, faluért? Jövevények voltak idegen földön és halálukig ezt a helyet gondozták, óvták. Megnyugvásukra is ezt választották. A gyülekezetből miért nem figyelt oda eddig senki a sírjaikra? Nem érdemelt volna meg az emlékük néha egy kis gondozást, csokor virágot, egy személy nélküli gyertyalángot? Megnyugvás számukra az itt pihenés?
Engedtem, hogy átfolyjanak rajtam a gondolatok, és közben elhatároztam: Megörökítem az előttem itt szolgált lelkészek emlékét. Irattári böngészéseim alatt némelyikükkel már találkoztam egy-egy esemény, feljegyzés kapcsán; volt akiket elbeszélések, visszaemlékezések alapján ismertem, volt akiknek a nevét sem hallottam.

A kérdések továbbra is bennem zakatoltak: Miért ad ez a falu csak annyit önmagára, hogy ősei sírját és azokkal együtt régi múltjukat a dudvától szociális munkások takarítsák meg?Egy jól működő közösségben ezt közmunkával oldották volna meg, egy kevésbé működőben kiadták volna pénzért a munkát, hogy számon lehessen kérni a minőséget. A nem működőben ingyen várják a mannát. Az ingyen mannához pedig hozzá kell lopni amit még lehet. Miként az atyafi tette, aki a szépen kipucolt helyekről, a dísznek otthagyott fákat vagdosta le éjszakai műszakban, hogy legyen fája pálinkafőzésre.

Négy esztendő próbálkozása után, Székelyderzsen első ízben sikerült megvalósítani, hogy a temetőn legyen a halottak napi istentisztelet. Egy kicsit úgy érzem: Sikerült megvalósítani azt, hogy szertartásosan odafigyeljenek az őseik hamvaival megszentelt helyre. Reménykedem. Bízom benne, hogy nem csalatkozik meg az én reménységem.

2008. november 1., szombat

Töklámpás

Szép őszi délutánokat adott nekünk a jó Isten az elmúlt időszakban. Ki is használtuk azokat, úgy ahogy kell. Többnyire a kislányommal, mert az uram állandóan ügyintézni volt. Betakarítottuk a kertből a termést - ahhoz képest mennyit gondoztam, szépen termett.
A vetemény végében már nyár végére kikerekedett egy jókora tök. Már akkor kacsingattam felé, tervezgetve a töklámpás formáját... Valahányszor ránéztem eszembe jutott gyermekkorom igazi töklámpása! Minden ősszel készítettünk lámpásokat - mit sem sejtve az amerikai divatról - esténként meggyújtottuk és riogattuk vele egymást. Egyik ősszel szomszédom/barátom azzal állított be, hogy menjek hamar, mert ilyet még nem láttam! Hazahozták szekérrel a nagyapjáék a töktermést s hát egy akkora volt, hogy ketten kellett levegyék a szekérről! Azonnal nekiláttunk a kunyerálásnak, mert tudtuk: ebbe mi is beleférünk! Könnyű dolgunk volt: öten voltunk kettő ellen. Mihelyt megkaptuk, jöttek a bicskák s a kanalak s kezdődött a munka. Akkor álltunk meg, amikor elkészült a MŰ. A veszekedés akkor tört ki, amikor ki kellett próbálni. Három napig nem mozdultunk a híres töklámpásunk mellől. Akkor is azért, mert addig próbálgattuk, hogy szétment. Maradtak a kis ijesztgetős tökök. De az már nem olyan volt, és attól tovafelé minden évben olyan tökről álmodtunk, amibe bele lehet bújni!
A kertemben, bár elég nagyra nőtt, azért akkora nem lett, hogy bele lehessen bújni. (no nem én!)De így is izgalmasra kerekedett a készülődés - főképp azért, mert Dorottyának ez volt az első. Este meggyújtottuk, azóta ücsörög a nagy farönkön és várja az idetévedőket egy kis ijesztgetésre.

2008. október 25., szombat

Isten akarata a házasságban

Ifj. István János és Sándor Csilla esküvőjére

„Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, ne a kívánság szenvedélyével.” (1Tessz 4:3-4) – Új fordítás

Kedves Csilla és Jancsi! Örömszülők, ünneplő gyülekezet!
Ami az apostoli üzenetből elsőre megfogalmazható, hogy a mai napotok nem véletlen: Istennek akarata van életetekben. A továbbiakban azt világítanám meg néhány gonndolat erejéig, hogy: Mi Isten akarata az életetekben/házasságotokban? Az isteni akarat milyen módon érvényesület életetkben/ házasságotokban?

A. Megszentelődjetek/ Szentekké legyetek (Katolikus fordítás) / Megszenteltetéstek (Károli 1908)
- Legjobb párhuzam a Mi Atyánk Istenre vonatkozó sora: Szenteltessék meg a te neved – Azzal, hogy felajánljuk magunkat Istennek, az Ő lényege szenteltetik meg bennünk.
- Amikor azt mondja az apostol, hogy Isten akarata ti megszentőlédesetek, abban az is benne van, Isten akarata az, hogy életetkben / házasságotokban az Ő lényege érvényesüljön.

B. A paráznaságtól tartózkodjatok / megoltalmazzátok magatokat (Károli 1908)
- A régi Károli írja: megtartóztassátok, de ennek olyan íze van, mintha csak időszakosan kellene. A tartózkdjatok és megoltalmazzátok magatokat sokkal nyomatékosabb. Hogyha a gondoltatot még tovább akarjuk vinni és az üzenet értelmét feszegetni, a megoltalmazásban az is benne van, hogy óvakodjatok tőle.
- Mitől is? – Paráznaságtól. Amagyar nyelv mindig finomít. Nagyon stílusosan és árnyaltan fogalmaz. Más nyelvek direktebben kimondják, hogy mitől kell tartózkodni, óvakodni. Például a román nyelvű szentírásfordítás sem finomít, hanem célratörően kimondja, hogy mi az amit a magyarban paráznasággal illetnek: „Să vă feriţi de curvie...” Ez az amitől a házasság tisztaságáért, szentségéért, békességért mindkét félnek, asszonynak és férfinak egyaránt meg kell óvnia magát.

C. Szentségben és Tisztaságban tudjatok élni / Tisztességben (Katolikus fordítás, Károli fordítások)
- Az újabb fordítások azt mondják: feleségével. A régi olvasatok hangsúlyozzák a mindkét nemre vonatkozó általánosságot : „és tudja mindenitek bírni a maga edényét szentségben és tisztességben” (Károli 1908) . – Ez mi? - A görög eredetiben: edény, szerszám, test . Vagyis ha újrafordítjuk: Mindeniketek tudjon élni az edénnyel, a testtel. Kettős vonatkozásban mondja: a magáéval, a másikéval.
- Tudjon élni / tudja bírni – olvassuk a különböző fordításokban. Érdekes módon a görög itt megint egy olyan fogalmat használ, amelynek kettős jelentése van. Benne van az, hogy tudja megszerezni és az, hogy tudja megtartani is. Való igaz: A társat nem csak megszerezni kell, tudni kell megtartani is. A megtartás kulcsszavai az isteni akaratban: szentségben, tisztaságban és tisztességben megélt élet és házasság.

D. A negyedik pont, amelyben az apostol megfogalmazza az isteni akaratot és annak érvényesülését: Ne a kívánság szenvedélyével (gerjedelmével – Károli; szenvedélyes érzékiségben – Katolikus) éljetek. Klasszikus veretességgel így hangzik: Ne a bűnös testi vágy, a szexuális szenvedély éltessen. Néhány kiegészítés, hogy érthetőbb legyen az apostol üzenete: „...megítélhessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.” (1Péter 4:6) „Mondom pedig, lélek szerint járjatok és a test kívánságát véghez ne vigyétek.” (Galáta 5:16)

Isten áldjon meg benneteket. Éljetek jó egészségben, békességben és egyetértésben Isten akarata szerinti házasságot, amelyben érvényesül a Teremtő Isten szentségének lényege; a ti tisztaságotok, tisztességetek; testi, lelki és szellemi egységetek. Ámen.