2009. augusztus 31., hétfő

Turistaszezonban

Szokva vagyunk ahhoz, hogy úgy indul a napunk turistaszezonban, hogy a reggeli kávénkba vagy a reggelinkbe valaki „belemászik”, beleköszön, belemagyaráz, s ha egyik sem akkor valaki biztosan beletelefonál. Voltam ezért már ideges, nevettem is rajta, vonogattam a vállam is, most már csak egyszerűen legyintek.
De így van ez az ebéddel, sok esetben még a vacsorával is. A többi teendőről ne is beszéljünk.
Csodálkoztam sokszor a furcsaságaikon. Megszoktam. De tartogatnak még meglepetéseket.
A legjobb kérdés, ami elhangzott az volt, hogy „hadd kérdezzem már meg, milyen állatból van a szalonna?” (kutyából, jutott eszembe hirtelen...) vagy „hány éve lógnak itt a szalonnák?” vagy „honnan hozták a szurkot a szuroköntőkbe?” vagy „hova vécéztek harc idején?”. Sorolhatnám. Tervezzük már rég, hogy összeírjuk.
Volt arra is példa, hogy a pesti gyerek örömmel tudatta szüleit, hogy a papilak udvarán papagájokat látott. Tyúkok voltak – ábrándítottam ki.
Volt olyan vegetáriánus, aki a szalonna látványától öklendezni kezdett.
Volt aki megkívánta és megkóstolta. Azóta zárjuk a bástyákat.
Volt aki a templom tövébe végezte el a nagydolgát. Volt, aki pelenkát dobott el a bejárat mellé.
Ma nevetőgörcsöt kaptam. Megérkezett két román család. Az egyik férfinek a hóna alatt egy kiló puliszkaliszt. Azt mondja, hogy úgy olvasta valahol, hogy itt sonkákat tárolnak a bástyában. Ők gondolták itt reggeliznek. Főznek puliszkát és vesznek mellé sonkát...
K.

2009. augusztus 25., kedd

2009. augusztus 23., vasárnap

Család a gyülekezet hátterében - aftatámadás és szülői aggodalom

Augusztus 9-én, vasárnap gyermekhetet zártunk. Kata már írt róla, és az ameriakaiak vendégeskedéséről a gyülekezetben.

Hétfőn elszekereztünk velük Muzsnába, megnézni az ottani unitárius templomot, a falut, a tájat. Bencze Márton és az MTV csoportja épp forgattak ott, az unitárius templomban. Hazafele Korhán hídja mellett egy nagy tokányolás volt a program. Dorottya végig velünk szekerezett.

Másnap épp útban voltam az amerikaiakkal a repülőtér fele, amikor Kata felhívott, hogy belázasodott Dorottya. Estére már 40 fok körül volt a láza. Először azt gondoltuk napszúrást kapott, aztán megjelentek a torkán vmi fehér akármik. Fertőzésre nem gondoltuk, de a gyulladásra, lázra antibiotikumot kezdtünk adni (Nurofen).
Szerdán hajnalra virradóan megszökött Kurázsi,a lovunk, egész délelőtt őt vadásztuk. Vissza kellett vinni a bérelt buszt, Muzsnán készültünk a püspökfogadásra...
Csütörtökön Kata elvitte az orvoshoz. Szájfertőzés. Afta. Tele volt vele a szája és már alig tudott enni valamit. Vízből is csak buborékmenteset.

Az orvos antibiotikumot írt (Ospen), mellé pedig valami speciális kevertet. Többek között B2-t tartalmaz. Udvarhelyen végigjártam érte egy pár gyógyszertárat, de sehol nem volt B2. Végül közölték velem, hogy ez már ősidők óta nincs forgalomban. Gyorsan telefonálok, az orvos megnyugtat, hogy anélkül is lehet. Megrendelem. Természetesen Udvarhelyen lehetetlen azonnal megvásárolni. A Tündébe rendelem meg. Szükség esetén ott szoktunk gyógyszert venni, mert családi barát a tulajdonos és unitárius is. Főnök szabadságon, alkalmazottak Küldenének más gyógyszertárba, mert ők csak ketten dolgoznak. Rájuk szólok, hogy nem mondhatom szenvedő kislányomnak: Bocsi, a nénik épp csak ketten dolgoztak, szenvedj még egy kicsit! Csend. Estére ígérik. A receptet letették, estig ott állt. Este 10 perc alatt elkészült.

Dorottya továbbra is alig tud enni valamit. Minden étkezés után kenni kell a száját. Először kis fültakarítóval ecseteljük, aztán szólnak, hogy steril gézzel jó erősen meg kell dörzzölni. Nem kell megijedni ha vérzik, az a jó. Nagyon fájdalmas. Ordít. Nekünk hasad meg a szívünk, de meg kell tenni, és miküzben készülünk, szervezünk, ünnepelünk igyekezni minél több időt tölteni vele, hozzá bújni, ölelni, szeretgetni, elmondani neki, hogy mennyire szeretjük. És amikor nem lehet, akkor is mindegyre vele lenni gondolatban.

Nem csak ő, mi is egyre nehezebben bírtuk a kezeléssel járó tortúrákat.
Vasárnap este, mire befejeztük a kezelést már az egész család sírt. Édesanya tartotta az ölében, én pedig igyekeztem elvégezni a "mészárlást". Vasárnap este jegyeztem fel magamnak: Amikor két kezelés között sírva kérdezte tőlem: Mit csinálsz velem édesapám? - akkor nem bírtam tovább sírás nélkül. Utána éreztem, hogy kiszakad a szívem, amikor láttam, hogy legszívesebben kitépné a nyelvét, hogy ne fájon, közben toporzékolva, igazán mérgesen mondta: A fenéjébe, szétszakad a nyelvem! Kicsi tündér, csodálkozom, hogy bele tud aludni a fájdalomba.

A közös családi sírás egyértelműsítette, hogy valami más megoldás után kell nézni. Abból indultunk ki, hogy csak van ebben a mai modern világban valami olyan szer, spry, valami, ami zsibbasztja, ami gyorsítja a gyógyulást és nem annyira fájdalmas?!

Elkezdtünk orr-fül-gégész szakorvos után keresgélni. Udvarhely kiesett. Aki épp nincs szabadságon, ahhoz is lehetetlen bejutni. A világhálón kezdtem el keresgélni, hogy kihez is lehetne fordulni. Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhely. Bárhová vittük volna, csak... Ezt a csakot most ne kelljen megmagyarázni. Aki beteg gyermeke szenvedéseinek enyhítésére megoldást keresett, vagy elindult a nagyvilágba beteg családtagjával, az érti miről beszélek. Ez az érzés készteti az embert arra, hogy keresgéljen, kutasson, hogy pénzt borítékoljon, hogy... Most nem ez a lényeg.

Ráakadtam egy csíkszeredai prof. elérhetőségére. Itt van, ha mások is használnák: http://www.orvostudakozo.hu/?/DrFodorIstvan. Mi másnap már mehettünk Csíkszeredába. Hangulatosan elkészített járóbeteg rendelője van a csíkszeredai orr-fül-gége osztálynak. Csupa meleg színek, kényelmes padok... A megbeszélt időben kiszólt az aszisztensnője, hogy akik Székelyderzsből jöttek azok következnek. Úriember volt a doktor. Nem nyálaskodott a leánykával, ha kellett határozottan rászólt, ha kellett viccelődött vele, és nem durváskodott. Hamar meggyőzte Dorottyát, hogy egyezen bele a kezelésbe. Ebben azt hiszem nekünk is szerepünk volt. Felkészíetttük Dorottyát, hogy azért megyünk a doktor bácsihoz, hogy ne kelljen tovább kínozzuk, hogy a doktor bácsi segítsen neki, ne fájjon a nyelve és tudjon enni. Megegyeztünk, hogy akkor, ha együttműködik a doktor bácsival elmegyünk egy lovas üzletbe. Elmentünk.

Alig telt el két nap, Dorottya tudott enni, minden falás után nem vott vizet és nem ordítva nyelte az ételt. A kezelése így is járt némi fájdalommal, de legalább nem volt drasztikus. A kezeléshez szükséges anyagokat leírom, hogy ha máshol is lesz ilyen fertőzés, ne kelljen ugyanezt a drámát végigjátszodja.

A Dr. Fodor István által javallott kezelés napjában háromszor, étkezés után:

AgNo3 – ezt tőle kaptuk fecskendőben, nem tudom, hogy gyógyszertárban beszerezhető-e? Ecsetelni kell vele az aftákat. Az ezüstnitrát oldat leszárítja az aftákat. A bőrön megfeketedik, vigyázni kell vele, hogy ne cseppenjen le.

Solutie contra aftelor bucale. A másikat követően egy újabb ecsetelés. Ez kapható a gyógyszertárban. A szagja után szesztartalma van. Dorottya ettől irtózik a legjobban, mert csípi.

Bioparox – spray. Kapható a gyógyszertárban. Hűtő, fertútlenítő spray. A szaga nagyon erős vanília. 2-3 pumpálás.

Ma már szinte 100%-os a gyógyulás. A tegnap már az esküvőre is eljött velünk, ma ott volt az istentiszteleten. Hálásak vagyunk a jó Istennek és köszönettel tartozunk dr. Fodornak.
S.

2009. augusztus 21., péntek

Estefelé...

Estefelé a családunk próbálja elvégezni a ház körüli teendőket. Egyrészt, mert ekkor jön a csorda, másrészt, mert napközben folyamatosan lézeng valaki az udvaron. Nem felemelő nézőközönség előtt végezni a mindennapit.
Ma estefelé megállt egy busz. Kiszállt belőle egy csoport. Semmi új. Jó lenne ha kerülne valaki, aki körbevezetné. Természetesen. Hagyom a 20 kg vinete sütögetését anyámra, megyek templombemutatni. Szívesen.
Elmondom az első szabályt: cigarettával ne menjenek be. Néznek furán. Én is. Hogy nem érti, hogy ott bent minden fa és könnyen meggyúlhat. Mindegy. Megszoktam már.
Bemegyünk a templomba. Kezdem a bemutatást. Többen pusmognak hátul. Megnézem. Gondolom már voltak, ismerik a storyt. Később kiderül, nem.
Megkérem, bent ne fényképezzenek. Ki van téve a tiltás. De szólok. Ezt is megszoktam már.
A kutyáik futkorásznak a templomban, erőssen csodálkozom. Ezért már nem szólok.
Belelendülve mesélek. Mert nagyon szeretem Szent Lászlót. Ezt még kibírták. Utána kezdődött a számonkérés. Mi az hogy csak ennyi freskó van itt feltárva? Mit csinál az Unesco? A politikusok? Próbálom elmondani. Nem engednek szóhoz jutni. Közben az illető, akit kértem ne fényképezzen kihasználja az alkalmat és fotózni kezd... Szólok. Kedvesen. Erre azt kérdi milyen jogon kérem, hogy ne fényképezzen. Mondanám... De látom, nem is érdekli.
Közel jön a csoport egyik tagja, szinte összeér az arcunk, szilvapálinka szaga van, szidja a dákelméletet. Folytatnám a templombemutatót, nincs kinek. Állok és dühös vagyok.
Egy józanabb rájön, hogy miért jöttek ide. Kihasználva a csendet próbálom megválaszolni kérdéseiket. Még csak ezt kellett nekem. Nem tudjuk micsoda kincs ez? (dehogynem!), nem teszünk érte eleget! (mit mondjak erre??), hol a reklám? (részletezzem?), mit teszünk a megmaradásért? Aki az utóbbi kérdést felteszi büszkén mondja, hogy vásárhelyi. Pár méterrel odébb kiderül, hogy már rég Budapesten él. Na ne, ne ők osszák ki az észt! Aki itthon marad, attól elfogadom. De ilyentől soha!
Mondják, hogy támogatnának. De ők megmondják, hogy mire adnak. Megköszönjük mondom. Minden kicsinek örülünk. Isten ajándékának tartjuk.
Elmennek úgy, hogy kifizetik a belépőjegyet... Egy nő marad, aki odajön, megpuszil és adományoz az egyházközségnek. Nem mondja, hogy mire... Isten fizesse!

Így estére elszállt a nyugalmam. Pedig minden este arra vágyom. Egyszer csak megadatik...
K

2009. augusztus 17., hétfő

Főpásztori látogatás a Székelymuzsnai Unitárius Egyházközségben

Egyházunk jelenlegi püspöke Bálint Benczédi Ferenc anyai ágon Székelymuzsnáról származik. Így egészen természetes volt a falunapot szervező Viharsarok Egyesület vezetőinek részéről is, hogy idénre a püspök úr legyen a tiszteletbeli meghívott és a kicsiny unitárius gyülekezet az ökumenikus istentisztelet házigazdája.

A Székelymuzsnai Unitárius Egyházközség az Erdélyi Unitárius Egyház legkisebb, önálló lelkésszel rendelkező gyülekezete. Egy maroknyi gyülekezet igyekszik építően megélni jelenét és jövendőjét. Sorsa most sem könnyebb annál, mint ami az évszázadok alatt őseiknek rendeltetett. Négyszáz év alatt ez a gyülekezet háromszor épített templomot, iskolát tartott fenn és neves unitáriusokkal öregbítette az Unitárius Egyház nevét, akik támogatói voltak az antitrinitárius gondolkodásnak, az unitárius iskolaügynek. Ez a maroknyi gyülekezet ma is épít, szépít, élni akar.

Fiatal gondnok, öregedő asszonyok, lelkes fiatalok, a lelkészi család... együtt fogtunk neki, hogy szépre varázsoljuk a környéket. A templombelsőt, a papilak udvarát, az utcát. Mert kevésszer adatik meg, hogy a Püspök Úr ellátogasson egy ilyen kicsi gyülekezetbe és szinte fél évezred alatt egyszer fordult elő, hogy muzsnai gyökerei legyenek a Főtisztelendőnek!





Katának már régi terve, hogy a szószékre készíttet egy Bibliatartót. Ezt az ünnepi alkalmat fel is használta arra, hogy adományát megtegye. A Bibliatartót egy házashétvégés barátunk faragta. Különlegessé az teszi, hogy a síkból kiemelt címer és felirat nem vésővel, hanem "bicskás faragással" készült.


Évszázados szokás, hogy amikor a Főtisztelendő meglátogat egy gyülekezetet, a falu határában lovas küldöttség fogadja és vezeti be a faluba. Ehhez tartottuk magunkat. Lóra ült a gondnok, összeverődtek fiatalok is, én pl. reggel korán Derzsből lovagoltam át Fülöppel (és 2 ünnepség között vissza, amit meg is sínylett a hátsóm :), hogy bátorítsam a muzsnaiakat és megtiszteljem a főpásztort. A Főtisztelendő ragaszkodott hozzá, hogy az elöljárókkal és a lovasokkal egy képet készítsen. A képen balról jobbra: nemzeti zászlóval a kezében Nemes Zoltán, egyházközségi gondnok;Ft. Bálint Benczédi Ferenc püspök, Újvárosi Katalin lelkésznő, Zoltáni Csaba polgármester, Demeter Sándor-Lóránd lelkész.



A templom előtt Nemes Zoltán gondnok köszöntötte a püspököt. Az ünnepi istentiszteleten még meghittebbé vált az együttlét, amikor a püspök úr prédikációjából kiderült: első palástos szolgálatát a székelymuzsnai unitárius templomban végezte.



Ft. Bálint Bencédi Ferenc szószéki szolglatát követően Kata köszöntötte a püspök urat, majd az ökumené jegyében a református lelkészt és a baptista képviselőt kérte fel szolgálattételre.



Az ünnepi istentisztelet után a falunap koszorúzással, kultúrális műsorokkal, utcabállal folytatódott. Részletek a Viharsarok Egyesület honlapján.

S.

2009. augusztus 11., kedd

V. Evangéliumi Gyermekhét

Az Evangéliumi Gyermekhetet a vasárnapi iskola szülte ezelőtt öt évvel. Arra törekedtünk, hogy az évközben tanultakat összefoglaljuk, illetve ismertessük azokkal, akik évközben nem tartottak velünk.
A táborokon helyi és elszármazott gyermekek vesznek részt, általában 40/50-en. A hetet műsorral zárjuk, melyet a templomban, vagy a helyi kultúrotthonban szeretetvendégség keretében mutatunk be.
A program nagy vonalakban a következő: reggeli gyülekező, áhítat a templomban, délelőtti foglalkozásként vallásóra, ebédszünet, majd a délutáni foglalkozás során valamilyen kézműves tevékenység vagy játék. A napot vetélkedő és közös imádkozás zárja.
2005-ben a hét témáját a vallások képezték. Megismerkedtek a saját vallásukkal, a körülöttünk élők vallásásval, illetve a szektákkal. A más vallásúak szokásait alkalmuk volt kipróbálni. (pl. gyónás)
2006-ban az évkör ünnepeivel, illetve az unitárius vallás sátoros ünnepeivel ismerkedtünk: karácsony, húsvét, pünkösd és őszi hálaadás.
2007-ben a szertartásokra került sor: keresztelés, konfirmálás, esküvő és temetés.
2008 a Biblia éve volt. A könyvek könyvével próbáltunk ismerkedni, de sajnos az idő kevésnek bizonyult. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk az unitárius énekek tanulására is.
2009-ben Pál apostollal barátkoztunk. Életével, megtérésével, útjaival, tanításaival, illetve leveleivel.
Az elmúlt héten 54 gyermek vett részt a táborban. A három nyertes idén: Kovács Anita, Dénes Botond Csaba és Gábos Csaba Örs. Gratula!
Találkozzunk jövőben is!
Egy kisebb csoportkép a kapu előtt

Amerikaiakkal (a Cherry Hill-i testvéregyházközség képviselői)

Megy a gőzös, megy a gőzös...

K

2009. augusztus 2., vasárnap

Vidékfejlesztés - sörrel, korcsomában

Egy jó ismerősön keresztül csoport jelentkezett be hozzánk szalonnakóstolásra, az unitárius vártemplom egyik bástyájába. Zöldek és vidékfejlesztők. Országbeli székelyek és más államok polgárai.

Alapszabály ezeknél a kóstolásoknál, hogy nem lehet italozni és szivarozni. Mert a templom területe szakrális hely és meg kell adni neki a maga járandóságát. Az étkezések imádsággal kezdődnek.

Megérkezett a csoport. Egy órával korábban, mint bejelentkeztek. Mert nekik lejárt a városi program... Semmi gond... idegenvezetés... étkezés előkészítése... Bemutatom a szalonnás bástyát, kellene leüljenek enni... Ők ejszen nem is esznek még... Ha már vidékfejlesztők, akkor megnézik a falut, mert ezen a konferencián azt még úgysem láttak... Kis álmélkodás...fejbólintás... Rendben. Kifújjuk a gyertyákat, ajtó be, irány a falu.
A falunézés tartott 100 egész lépést. Ámbolyogva, a főutcán. Fényképezőgéppel.
100 lépésre van a az unitárius vártemplomtól a kocsma. Addig és nem tovább.

Néhány sör meg egyéb után visszatértek enni.
Szerintetek volt kedvem imádkozni velük?
Annyit mindenesetre megállapítottam: pályázati pénzekből így fejlesztik a vidéket. Kelet-Európai összefogással. Sörrel, korcsomában. Ez igen szomorú.
S.