2009. október 31., szombat

Legutóbbi olvasmányaink




A címek sokmindent elmondanak. Aki önismeretre törekszik, olvassa el. Ne ijedjen meg, olykor vulgáris a nyelvezet.

Nekem tetszett. A páromnak is. Szívesen ajánlom mindenkinek.
K

2009. október 27., kedd

Álom és szüret - képekben is

Zsoltáréknelés a Nagy Ignác utcai unitárius templomban

Séta a Lánchídon - kissé álmosan

Budakeszin - szüreti mulatság keretében

Törökbálinton

Az Országház előtt

Köszönet a képekért Kerinek:)
K

2009. október 24., szombat

Álom és szüret

Öt éve mindennapos terveink közé tartozik a templom rendbetételének ügye. Rengeteg hegyet megmásztunk ezért, sokszor nyakaszegetten értük el a földet, de azért belestünk a felhők fölé is, és minden egyes alkalommal megfogalmazódott, hogy ne adjuk fel! Az ügy kapcsán születtek a különböző rendezvények, ezt a célt szolgálják a kiadványok és nem utolsó sorban ezért kulcsolódnak imára a kezek – most már nemcsak helyben, hanem határokon túl is.
Egy ilyen „megmentési akciót” ajánlott fel ittjártakor a Budakörnyéki Székely Kör elnöke, Bege Attila. Az álomból terv lett, a tervből munka, majd a munkának megérett a gyümölcse. Hála legyen a mi egy igaz Istenünknek!
Hosszú az út az álomtól a szüretig. És keskeny. De jó arra is – a megvalósuláson túl – hogy barátokat adjon, közösséget kovácsoljon, jókedvre derítsen vagy akár megtanítson a bánatban is jelen lenni. Igen, mert egy ilyen út önismeret is, egyfajta tükör, amibe olykor nagyon nehéz belenézni. És még nehezebb ottmaradni avagy megmaradni. Hogy történt? Született egy asszonykórus, spontánul, olyan emberekből, akik szeretnek énekelni. Ez természetes. Aztán született egy érzés mellé: hogy jó együtt énekelni. Majd társult hozzá valami melegség is, amely akkor kezdett életre kelni, amikor elmaradt egy-egy esti találkozás. Ki tudná megfogalmazni mi az? Sok ilyen érzés szülte azt a műsort, melyben helyett kapott a varázslatos derzsi múlt, a maga sokszínűségével és fájdalmával, a népdalaival és táncával, a határkerüléssel és a kitaszított magyarságával, de ott van a jelene Lídi néni egyszerűségével és békéjével. És mindenek felett ott magaslik a „szentegyháza”, mely sokaknak ma is az „élet”.
Az utazás költségeit „megszolgálták” az asszonyok: kiflit sütöttek a turistáknak, akik boldogan ízlelgették a derzsi süteményt. Segítő emberek is társultak az útra, akik támogatásukkal nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy utazásunk ingyenes legyen! Köszönet érte!
Budakeszin lelkes csapat fogadott. Egy szüreti mulatság kezdetén léptünk fel, melynek bevételét a templom javára ajánlották. S bár egy éjszakát végigutaztunk, mindenkinek volt kedve részt venni a bálon, együtt énekelni, beszélgetni, örülni vagy akár csárdást járni. Másnap az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete és Törökbálint polgármestere látott vendégül a helyi Művelődési Házban. Más jellegű fellépés volt ez. Csendesebb és megrendítőbb. De az itthonről vitt házi kenyér, szalonna és vörös hagyma ugyanolyan siker volt, mint Budakeszin:)
A pénz, ami gyűlt e két helyen elegendő lesz arra, hogy Szent László „megtisztuljon”. A restaurátorral beszélgetve kiderült, hogy az északi falrészen be tudják fejezni a feltárásokat, illetve sor kerül arra is, hogy a Szent László freskókat megtisztítsák. 1887 óta, amióta Huszka József feltárta, így állanak. Most jön el az a pillanat, amikor színesebben fog pompázni a szent király. Hála az összefogásnak, a segítségnek, az egymásrafigyelésnek.
Igen, ilyen nagy dolgokra képes a szeretet.
És ami számomra többlet, hogy magyarokként oldottuk meg ezt az „ügyet” - eddig.
K

2009. október 13., kedd

2009. október 12., hétfő

Unitárius papnőtalálkozó

Az unitárius közösségben nem új a lelkésznői hivatás. Voltak már a két világháború között is, sajnos kevés időre. És volt akivel csúnyán elbántak akkoriban. Az állam aztán letiltotta a nők jelentkezését a teológiára, csak 1990 után lehetett erről ismét szó. Azóta rendszeresen jelentkeznek lányok és rendszerint el is végzik. Mostanság 20 lelkésznő működik az Unitárius Egyházban. Bizonyára nem könnyű megszokni, hogy egy nő is lehet lelkész, ugyanúgy, ahogy nehéz volt megszokni valamikor azt, hogy egy nő tanítson. Minden gyülekezet, amely női lelkészt kap, kérdőjeleket fogalmaz meg, de ezekre csak az idő adhat választ. És az idő mindig megadja a válaszokat.

2000 óta minden évben találkozókat szervezünk. Ez nem kötelező egyházi tevékenység, csak egy óhaj a találkozásra, együttlétre és beszélgetésre. Akkoriban még teológus voltam s bár hívtak, nem mentem el a találkozókra. Egyrészt mert mindig egybeesett valami más tevékenységgel, másrészt, mert akkoriban a nagy keresés kitöltötte minden időmet. No és persze a pletykák: hallottam én erről jót is, rosszat is. Főként férfikollégáktól.

2005-ben itt volt Derzsben a találkozó. Házigazdaként sok másra oda kell figyelni, ezért nem éreztem a lényeget. De a találkozás fontos volt. És hasznos. Akkor volt a nagy árvíz. Egyik kolléganőnk házát is elvitte a víz. A szomszédban hallott gyermek. Rettenet volt. Mindenki hívta a családját, de se áram, se jel – csak az ima ereje. De az megtartott.

Idén Bencédben voltunk. Sokan. Úgy tűnik a találkozás igénye nagyon fellángolt bennünk. Bár továbbra is mondják, hogy minek kell ez – hadd mondják. Mi tudjuk, hogy kell, mert feltölt, mert megkönnyít és elrepít messze, oda, ahol a madár sem jár...

Aki nem hiszi, járjon utána!
K

2009. október 11., vasárnap

Ősz van

Ősz van. Napos, szőlőillatú, elmúló ősz. A nyári melegnek már nyoma sincs, a napnak pedig foga van – ahogy a régiek mondják. Esténként tüzet gyújtunk. A füst szaga belengi a szobát, beívódik a bútorokba és sokáig érezni ottlétét. Az árnyak kilopóznak a kályha pocakjából és mesés alakokat rajzolnak a falra. Visszacseng a gyermekkor (óh, a gyermekkor) és eltűnődöm: vajon az én lányomnak milyen emléke lesz ez?
Bár akad kint is tennivaló, többnyire bent vagyunk a házban. Tesszük a dolgunk és este korán lefekszünk. Jól esik ez a megpihenés a nyári hajrá után.
Ősz van. Iskolaszagú, befelé fordulós ősz. Hálaszavak születnek lépten-nyomon: bőségesen mérte idén a termést az Úristen. Ám a hálaszavak harmóniájába be-bevegyül az istentelen káromkodás, a semmiért nem járó köszönet és az egyházra, istenre legyintő ember rosszindulatú nemtörődömsége.
Ősz van. Bár csípős a reggel és tudom, hogy közelít a tél még reménykedek egy-egy meleg napban. Ha megadatik, bájosan keresem a tenyérnyi helyet is hogy meglebbentsem lelkemet a melegségben. És felsóhajtok: maradj még ősz!


K