2013. augusztus 20., kedd

Királyok útján

– Összefoglaló a IX. evangéliumi gyermekhétről –

Július 29 és augusztus 3 között, immár kilencedik alkalommal szerveztük meg az evangéliumi gyermekhetet „bibliai királyok” központi témával. A heti programon derzsi-, muzsnai- és nagyszülőknél nyaraló gyermekek vettek részt. A délelőtti vallásórás tevékenységet és énektanulást játékok lazították. Délután kézműves- és sportfoglalkozásokon, csoportjátékokon, vetélkedőkön vettek részt. Az idei gyermekhét egyik érdekessége volt a bástya-büfé, amelynek működtetését a fiatalok segítették. A szervezők számára külön élményt jelentett, hogy a gyermekhetet kinőtt fiatalok végig segítették a háttérmunkát és a nekik szervezett film klubban kellemesen és hasznosan töltötték együtt az időt. 

Az idei gyermekhétnek 50 résztvevője volt, akiket a vetélkedők idejére három csoportra osztottunk. A királyok történetéhez a bevezetőben szó volt a bírákról, közülük is kiemelkedően Gedeonról. Az ő története kapcsán az egyik csoport a Pancsolók nevet viselte. Dávid királyságának bemutatásakor elmaradhatatlan történet a Góliáttal vívott csatája. Innen kapta nevét a második csoport, a Parittyások. Sámuel király templomépítési vállalkozásáról kapott nevet a harmadik csoport. Ők lettek a Pallérok. A gyermekhét záró istentiszteletén, a prédikáció keretében a csapatok hőseik életéből egy-egy jelentet mutattak be. Támogatóinknak köszönhetően jutalomban részesült az első három helyezett, akik jelenlétükkel, tudásukkal és jó magaviseletükkel a legtöbb pontot szerezték: Szász Klementina, Demeter Dorottya, Szabó Máté és Balok Beáta. A szerzett élmények mellett minden résztvevő egy gyermekbibliával lett gazdagabb. Záró istentisztelet után a csapatok elfogyasztották a jól megérdemelt tortát és a süteményeket. A gyermekhét himnuszával indultak haza: „Merj élni, merj, föld gyermeke / Természet titkos remeke...” (UÉ, 255) Mára már szíveikben visszhangzik a tábori jelszó: Egy az Isten!

Programvezetők:
Demeter Sándor Lóránd, lelkész
Újvárosi Katalin, lelkésznő
Bardócz-Tódor András, teológiai hallgató
Vass Székely Piroska, gyöngyfűzés
Dénes Attila, testnevelés tanár a futballmérkőzéseket irányította
Német László, Német Ágota, Nagy Csaba magyar történelmi hagyományokat, ostorkezelést és íjászatot tanítottak

Támogatók:
MUE VEN szakosztálya 450 lej támogatásban részesítette a gyermekheti rendezvényt. 
MUE Gondviselés Segélyszervezete gyermekbibliákkal támogatta a rendezvényt
Testvérgyülekezetünk, az Unitárius Univerzalista Egyházközség Cherry Hill ajándéktárgyakkal támogatott. 
Benedek Szerén kürtöskalácsot-, míg Benedek Izabella, Mihály Erika és Dénes Márta tortát sütöttek.

Ez úton is köszönetet mondunk a támogatásokért, a programvezetők önkéntes munkájáért és a fiatalok lelkes segítségéért.